Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1919-1920 (HU-ELTEL 8.a.25.)

1920. június 1. választó

tott, akik mindazt elkövetik el­lene, amivel hajdan a magyarság" nemzetiségi politikáját megrágal­mazták. A másik történeti példa a sikeres védekezés a Habsburgok < absolutizmusa ellen, szintén nem találtaié. A Habsburgok ellen “több­nyire külföldi szövetségesekkel ' együtt harczoltunk. A Habsburg császárok mint magyar királyok, területünket, ha külömböző neveken nevezték is el, el nem zárhatták előlünk s végül absoluti sinusuk szerencsénkre ügyetlen volt. Széchényinek igaza volt abban, hogy a magyar ellenzékek gyakran Belzebub-szarvait látták ott,hol csak ökörszarvak meredeztek. És az esetlen absolutizmus felinge- reite: a magyart s még magyarabbá tette. Most azonban valóban ör­dögi ellenségekkel van dolgunk, kik három felül körülzártak,fo­gyasztanak és számitó következe­tességgel vesztünkre törnek. Az európai politika ezen nem botrán- kozik meg. A magyart úgy tekinti: mint a németnek természetes szö­vetségesét s a mig s a mennyiben a német hatalom aléltságát szüksé­gesnek látjg, addig és annyiban óhajtja,hogy a három ránk úszitott véreb testünket szakgassa.

Next

/
Thumbnails
Contents