Budapesti Királyi Magyar Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karának ülései, 1913-1914 (HU-ELTEL 8.a.18.)

1914. június 3. VII. rendes

5.

oly nagy szeretettel fáradozott, szívből fakadó jókivánatait ne hagyja hátra azzal az őszinte óhajjal,hogy

vivant et floreant. A kar Entz G-éza ny.r.tanár

búosúzó szavait a meleg elismerés é r zé s év el veszi tudoraásul.

PATJER IMRE ny.r.tanár emelkedik ezután szólásra. Minden tekin- t *

tetben átérzi -úgymond - a jelen pillanat ünnepélyes voltát s érzi, hogy mindnyája#egy fájdalmas, de tiszta harmóniában olvadunk össze akkor, amikor karunkból a kctelesség- teljesités egyik mintaképét, egyik legszeretet\eméltóbb társunkat s hti. barátunkat I tjük távozni. És amidőn mély fájda \ nknak ily módon adunk kifeje é y netetlenségnek tartja, hogy kife, ;st ne adjon egyúttal annak a keserű érzésnek is, mel}' a szeretet szülte harmóniánkat oly fájdalmasan zavarja. S ezt a kívülről jövő disharmoniát azért érezzük oly erősen, mert oly helyről jön, ahonnan joggal várhattuk volna az igaz elismerés s méltánylás hangját. Habár a kívülről jövő disharmonia lelkünk fájdalmát növeli, mindazonáltal

ez a keserűség is szeretetté változik, ha a körünkből távozó férfiúra gondolunk, kinek tiszta emlékét szivünk mélyéből az idő kitörölni soha fogja.

sem