Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1973-1974 (HU ELTEL 7.a.76.)
1973. szeptember 25. I. rendes
ÖNÉLETRAJZ 1948. szeptember 19-én születtem Gyöngyöstartánban. Szüleim a helyi termelőszövetkezet tagjai, testvérem géplakatos. Általános iskolai tanulmányaimat 1963-ban fejeztem be. 1963-tól 1966-ig a Gyöngyösi Vak Bottyán Gimnázium tanulója voltam, érettségit 1967-ben tettem jeles eredménnyel a Gyöngyösi Általános Gimnáziumban. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karán 1967-ben megkezdett tanulmányaimat jó, illetve jeles és kitűnő eredménnyel folytattam, az 1969-70-es tanévben Népköztársasági Ösztöndijjrban részesültem. 1969-től tanulmányaim befejezéséig a Polgári Eljárásjogi Tanszéken demonstrátorként tevékenykedjem, s részt vettem a Polgári Eljárásjogi Tudományos Diákkör munkájában. Szak- dolgozatomat "A birói függetlenség a szocialista magyar igazságszolgáltatásban” cimmel jeles eredménnyel készítettem el. 1972-ben ”cum laude” fokozattal államvizsgaztea* 1972. március 1. óta a Pesti Központi Kerületi Bíróságon fogalmazóként dolgozom. 1963-tól a KISZ tagja vagyok, az egyetemen az évfolyam egyik alapszervezetének kulturfelelőseként láttál el KISZ-feladatokát. 1969-ben léptem az MSZMP tagjai sorába. 1972. óta fagyok szakszervezeti tag. Budapest, 1973. május 15. А-Щ^эоЗ-at hiteléül: Dr. Török Rozália s.k III3. Bp. Gsetneki u. 12. sz /Drácz Judit/;