Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1973-1974 (HU ELTEL 7.a.76.)

1974. március 19. V. rendes

Az Angol-Magyar Banktól 1948. decemberében - kereskedelmi szakjogi ismereteim és tevékenységem alapján - a Gazdasá­gi Főtanácshoz berendeltek, és az akkor ott megszervezett Közületi Egyeztető Bizottsághoz beosztottak. Ez az intéz­mény később Köaületi Döntőbizottság, majd Központi Döntő- bizottság, illetve Központi Gazdasági Döntőbizottság né­ven önálló hatóság lett. Uj állásomban az államosítások lépcsőzeteinek megfelelően - a vállalatok forgóalap ellá­tásának feltételét szolgáló - un. első és második adósság- rendezéssel kapcsolatos jogvitákat biráltam el, illetve ezek intézését irányitottam, majd lényegében valamennyi szakterületen döntőbírói munkát folytattam. A belső szer­vezeti tagolódás folyamatának kezdetétől elvi munkakörben, mint osztályvezető, iiláve vezető döntőbíró dolgoztam. Munkásságom főleg a szerződési rendszer kiépítésével, az eljárási szabályok és a szervezet kialakításával, továbbá a jogegység biztosításával, az elvi, eszmei színvonal fej­lesztésével, valamint a tapasztalatokat értékelő, elemző, időszakos és tematikus összefoglalásokkal kapcsolatos. Az igazságyügyminiszter 1972. március 1. hatállyal a Közpon­ti Gazdasági Döntőbizottság elnökhelyettesévé kinevezett. A gazdasági döntőbizottságoknak bírósággá való átszerve­zése következtében a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa legfelsőbb bírósági biróvá megválasztott, a Legfelsőbb Biróság elnöke pedig 1973. január 1. hatállyal a Legfel­sőbb Bíróság gazdasági kollégiumának vezetőjévé kinevezett. Az Országos Tervhivatal elnöke - lényegében továbbképzési célzattal - osztályvezetői minőségben 1952-ben néhány hó­napra az Országos Tervhivatalba áthelyezett. Itt munkakö­römbe tartozott a rutin gazdasági tárgyú kodifikációs fela­datokon kívül eseti megbízás alapján a távlati gazdaságpo­litikai célkitűzésekkel kapcsolatos párt- és állami előter­jesztések jogi szempontból való fogalmazása és szerkesztése.

Next

/
Thumbnails
Contents