Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1973-1974 (HU ELTEL 7.a.76.)
1974. március 19. V. rendes
Tisztelt Rektor Elvtárs! Alulírott Lenkovics Barnabás, a Művelődésiig:/! Közlöny 1974. február 15-i számában az ELTE JTK Polgári Jogi Tanszékére meghirdetett tudományos ösztöndíjas gyakornoki állást megpályázom. Indokaim a következők: 1968-ban vettek fel a Jogi Karra, majd az egy éves sorkatonai szolgálat letöltése után iratkoztam be az első évfolyamra. Az egyetemet ez év tavaszán fejezem be. Tanulmányi eredményem mindvégig jelen és kitűnő volt» Kát évig népköztársasági Ösztöndíjban részesültem. Két évig demonstrátor voltam a Polgári Eljárásjogi Tanszéken és mint a Pp TDK tagja, dolgozatot Írtam "A rendelkezési elv anyagi és eljárási jogi problémái1® cimmel. Az utóbbi két évben a Polgári Jogi Tanszéken voltam demonstrátor és mint a Polgári Jogi TDK tagja, dolgozatot irtára "A gazdasági verseny közgazdasági kérdései'® és "Gazdasági verseny és a jog" cimmel. Szakdolgozatot is ebből a témából irtam, jeles eredménnyel. Mivel a Polgári jogon belül is a gazdasági élet jogi problémái érdekelnek különösképpen, a továbbiakban is ezzel a területtel kivánok behatóbban foglalkozni. Tanulmányaim mellett igyekeztem aktivan részt venni, az egyetemi közéletben is. Három évig tagja voltam az Egyetemi Tanácsnak, egy évig pedig az ELTE KISZ VB-nek is. Munkámat egyetemi oktatóként is szeretném lelkiismeretesen és pontosan végezni. Budapest, 1974. február 28. Tisztelettel: Lenkovics Barnabás sk.