Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 7.a.73.)

1972. május. 8. I. rendkívüli

Elnök: dr. S^rándi Imre egyetemi tanár, az Állam- és Jogtudományi Kar dékánja Elnök az ülést megnyitja. Egyetlen napirendi pont a Budapesti Pártbizottság 1972. január 14-i határozatá­ból folyó feladatok. A pártszervezet 1972. április lS-i taggyűlésén elhangzottakat veszi alapul vizsgálódásai során. A határozat az Állam- és Jogtudományi Kart sok vonatkozásban az ott megxszabott célok felé való mene­telés közben érte. A célok és majdnem teljességükben az eszközök is egybevágnak, még a részterületeken is, ezt mutatták az 1971» szeptember 14-i összoktatói ér­tekezlet és az 1972. február 22-i taggyűlés állásfogla­lásai. A határozat megerösiti a Kar párt- és állami vezetését álláspontjában, bátoritást ad hozzá. Fő cél­ként az oktató munka javítását tűzi ki, és ebben a te­kintetben a Kar ért is el eredményeket. Nyugodtan meg­állapíthatjuk, hogy amikor a határozat színvonalas ok­tatásról beszél, ez vonatkozik a Karra, a követelmények mindig magas színvonalon álltak mind a szaktárgyak, mind az ideológiai és a nyelvi oktatás tekintetében, legalábbis az utóbbi másfél évtizedben ilyen vonatkozás­ban soha, seho}. nem hangzott el kritika. A határozat felhivja a figyelmet arra, hogy az Egyetemen esetenként és hetenként előfordulnak bizonyos csoporto­sulások, amelyek lehetetlenné teszik az egységes állás- foglalást egyetempolitikai és személyi kérdésekben. Ilyenről a mi karunkon nem tudunk. Nincs olyan csoporto­sulás, amely szemben állana a Kar feladataival, politi­kai vagy ideológiai irányvonalaival, ezek egyeznek a párt politikájával, ideológiájával. Mindenesetre a párt- határozat arra int bennünket, hogy éberen ügyeljünk, nehogy ilyen csoportosulás kialakuljon. A Karon nihcs olyan erő, amely ellentétes lenne a szocializmussal. A határozat nyomatékosan felhivja a figyelmet az állami fegyelem megtartására. Sokat beszéltünk erről tavaly

Next

/
Thumbnails
Contents