Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1971-1972 (HU ELTEL 7.a.72.)

1971. szeptember 14. oktatói értekezlet

amint a visszacsatolásnál is hasonló állapotot tapasz­talunk. I űr. Sári János egyetért a referátummal, amely átfogóan értékelte a megteendő intézkedéseket és szókimofidóan tárta fel a helyzetet, de maga is azok közé tartozik, az r. akik nem elsősorban adminisztrativ eszközökké helyez­nék a hangsúlyt, elismerve azt is, hogy jelenleg nem lehet más módon eljárni. Az oktatók munkafegyelmének megszigoritásával párhauzamosan szükség van munkafelté­teleik javitására is. dr. Sárándi Imre dékán megállapítja, hogy több felszólaló nem jelentkezett. Mind a felszólalók, mind az általuk képviselt testületek alapjaiban magukévá tették a refe­rátumban előadott feladat tervet. A referátum szerint ... . a hangsúly mm az adminisztrativ eszközökön ki kell dolgozni az adminisztrativ és más eszközök közötti helyes arányt egyrészt, másrészt az adminisztrativ eszközök rendszerét is ki kell dolgozni. A munka azzal kezdődik, hogy a hallgatókat tájékoztatjuk az itteni elhatározá­sokról és megkezdjük a konkrét intézkedések végrehajtá­sát, a referátumban célul kitűzött rendcsinálást. Nézete szerint alapvetően egyetértés van a fő feladatok meghatározásában, az irányban és az alkalmazandó eszkö­zök tekintetében is. Mégis egy-két kérdésiben egyrészt vitatkozni szeretne, másrészt világosabbá tenni néhány gondolatot. Az első ilyen kérdés az adminisztrativ és a nem admi­nisztrativ intézkedések problémája. Nem gondolta volna, hogy ez lesz a fő kérdés, nézete szerint ugyanis a refe­rátumban nem az adminisztrativ eszközökre helyezte a fő- sulyt. Tart is attól, hogy akik ezen látják a referátum keretében a fősulyt, ezeket az eszközöket fogják csak alkalmazni - most nem azokra a személyekre gondol, akik ebben a kérdésben felszólaltak, hanem mindazokra, akik igy éreznek - holott úgy gondolta, hogy elsősorban más eszközöket kell felhasználni, az adminisztrativ eszközö­ket kevésbé. Ha azonban fegyelmet akarunk teremteni, akkor nyilván azokkal az eszközökkel kell kísérletezni,

Next

/
Thumbnails
Contents