Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1969-1970 (HU ELTEL 7.a.69.)

1970. március 17. III. rendes

JEGYZŐKÖNYV Felvétetett az Eötvös Loránd Tudományegyetem állam- és Jog- tudományi Karának Polgári Eljárásjogi tanszékén 1970. március 10­Jelen vannak: a Kar dékánjának D.K. 262/1969* számú megbizása alapján г dr» Névai László tanszékvezető egyetemi tanár, a bizottság elnöke dr. Világhy Miklós tanszékvezető egyetemi tanár és dr» Seres Imre tanszékvezető egyetemi tanár, a bizottság tagjai. Az ülés megnyitása után a bizottság elnöke bejelenti, hogy az egyetem a Művelődésügyi Közlöny 1970* február 3-i számában pályá­zatot hirdetett egy egyetemi docensi állásra a Polgári Eljárásjogi Tanszéken. E hirdetményre egyedül a tanszéken jelenleg egyetemi adjunktusi munkakört betöltő dr, Németh János nyújtott be pályá­zatot. A bizottság megállapítja, hogy dr. Németh János pályázata a hirdetmény alaki feltételeinek teljes mértékben megfelel. Ezután a bizottság megvitatta a pályázatot és a vita eredménye­ként javasolja a pályázat elfogadását s ehhez képest dr. Németh Jánosnak cgyotomi docenssé történő kinevdzését. A pályázó idemellékelt részletes önéletrajzára és tudományos munkáinak jegyzékére való utalással a bizottság kiemeli, hogy dr. Németh János nagy hozzáértéssel és szakmai hivatástudattal végzi oktatómunkáját, magas színvonalú tudományos tevékenységet fejt ki és igen komoly eredményeket ért el a Kari Szakszervezet titkáraként végzett társadalmi munkájában is. Németh elvtárs. '•‘Rendkivuli per­orvoslatok a magyar polgári eljárásjogban” clmon ‘irta meg kandidá­tusi disszertációját, amelyet az 1970. február 2í-án történt sike­res megvédés alapján a bírálóbizottság egyhangú határozattal foga­dott cl. Kmf. én. Dr. NÉVAI LÁSZLÓ sk. tanszékvezető egyetemi tanár a bizottság elnöke tv. egyetemi tanár a bizottság tagja Dr. VILAGHI MIKLÓS ab Dr. SERES BIRS sk tv. egyetemi tanár a bizottság tagja

Next

/
Thumbnails
Contents