Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1969-1970 (HU ELTEL 7.a.69.)
1970. március 17. III. rendes
Ű Az Egyetemen évek óta hallgatókból álló kutatócsoportot vezetek, amelynek tagjai a fiatalkori bűnözéssel kapcsolatos kutatásokban vesznek részt. A kutatócsoport tagjaival abból a szempontból is foglalkozom, hogy az általuk feltárt kutatási eredményeket az Egyetemen kötelező szakdolgozat elkészítése során megfelelően feldolgozzák. A fiatalkori csoportos bűnözés problémája a továbbiakban is tudományos munkám központi részét képezi. Eddig elsősorban a bűnelkövető csoportokkal, mint szociális szerkezettel foglalkoztam - a továbbiakban a*csoportos bűnelkövetés dogmatikai problémájával kivánok foglalkozni. Emellett részt veszek a tanszéken folyó tudományos munkában is. Jelenleg a bűncselekmények súly szerinti felosztásával foglalkozó tanulmány elkészítésében működők közre. Hosszú éven keresztül az Akadémia Pszichológiai Bizottsága, kriminálpszichológiai albizottságában - egy ideig annak adminisztratív titkáraként - tevékenykedtem. Jelenleg is tagja vagyok a Kriminálpszichológiai Társaságnak. A kriminálpszichológia területén elsősorban a kihallgatás lélektani területén végeztem konkrét kutatást, amelynek eredményeit több megjelent tanulmányomban foglaltam össze, /címjegyzék mellékelve./ Aktiv oktatói és kutatói tevékenységem mellett részt veszek a Kar oktatói-nevelői munkájának a szervezésében is. A Kari Tanácsnak és a Dékáni Tanácsnak tagja vagyok,'Társadalmi munkát, mint a,Jogi Kar Pártszervezetének a titkára 1958. óta végzek. / Dr.Molnár József / egyetemi adjunktus mellékletek: 2 db. önéletraji eredeti egyetemi diploma értesítés a kandidátusi fokozat elnyeréséről törzslap hatósági erkölcsi bizonyitvány