Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1969-1970 (HU ELTEL 7.a.69.)
1970. március 17. III. rendes
Cl JEGYZŐKÖNYV Folvávo az Eötvös Loránd Tudományagy atom Állam- és Jogtudományi Sarának Politikai Gazdaságtan! Tanszakon 1970 március И-ли Jolán vannak; Dr. Sipos Aladár tanszékvezető ogvetemi tanár, a bizottság elnöke, Dr, Soros Imro tanszákvozotő ogyotoni tan .r és Dr, Asztalos László ogyotomi tanár, a bizottság tagjai, A Kar dékánjának DK 262/1969. számú.megbíz, tása alapján létrejött bizottság ülésén az elnök bejelentir hogy az Egyetem s. Művelődésügyi Közlöny 1970, február 3-án - XIV, évf, 3. - megjelent számában pályázatot hirdetett egy egyetemi docensi állásra a Politikai Gazdaságtan Tanszéken, A hirdetményre egyedül a tanszéken jelenleg egyetemi adjunktusi beosztásban működő dr. Kozma Pál nyújtott be pályázatot, A bizottság megállapítja, hogy dr. Kozma Pál pályázata a hirdetmény alaki feltételeinek teljes mértékben megfelel, A bizottság a pályázatot megvitatta és javasolja annak elfogadását s ehhez képest dr. Kozma Pálnak egyetemi docenssé váló kinevezését. A pályázó mellékelt részletes önéletrajza és tudományos munkáinak jegyzékére való utalással a bizottság kiemeli, hogy dr. Kozma Pál 1950. óta okt'tja különböző felsőfokú intézményekben a politikai gazdaságtant. Oktató-nevelő munkáját nagy hozzáértéssel-kimagaslóan végzi. Előadásai színesek, szakmailag magas szivonciu~k, Sgy-egy előadás kidolgozásakor jelentős mennyiségű, irodalmat dolgoz fel és arra törekszik, hogy az elméleti kérdéseket megfelelően összekösse a gyakorlattal. Ebben megfololő t tapaszt ala 11 n1 is rendelkezik, ami a tanszék munkájának egészét is pozitívan befolyásolja, A tudományos munka területén különösen a túl jdon közg'zdasagi trtalminak kidolgozása vonatkozásában ért el figyelemre méltó uj eredményeket. E témakörből védte meg 1959* november 10—én kandidátusi disszertációját, A disszertáció nyomtatásban is megjelenik. Munkája elismeréséül több alkalommal kormánykitüntetésbon, igy "Munkás—Paraszt Hatalomért 1957”, "Szolgál ti Érdomérem", "Munka Érdemrend bronz fokozat ",