Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1969-1970 (HU ELTEL 7.a.69.)
1970. március 17. III. rendes
31 Sigal válaszolja meg, de semmiképpen nem tekinthető paragrafusba szedett jogszabály szövegnek* Sárándi Imre: Ismét megkérdezte, hegy kiván-e valaki kérdést feltenni Mivel több kérdés nem volt, megadta a szót a felszólalónak . Weltner Andor: A bevezető megjegyzéseiben is hangsúlyozza, hogy a témá a laikus szemével nézi. De mindenképpen megbecsülendő kezdeményezésnek tartja* Helyesnek itéli meg,hogy a jelenlegi anyag még csak kutatási téma, mert a véleménye szerint az anyag kidolgozására pl. nélkülözhetetlen a nemzetközi tapasztalat -szerzés is* Ennek alapján javasolta a &ari Tanácsnak, az anyagot fogyja el , de bizonyos kiegészítések szükségesek; még. Javasolta továbbá, hogy ezt az anyagot szükebb^. szakembereket bevonó körbe; vitassák meg - jogászok, orvosok bevonásával- majd az elkészült anyagot ismét vigyék a Tudományos Bizottság elé, vagy egy kibővített Kari Tanácsi ülés elé, de elké zelhető más forma is. Ezután kisebb észrevételeket tett a referátum 7. oldalán az V. bekezdé'sjnegfogalmazásával kapcsola tosan:/”hatásá-ról van-e szó és annak a kiszéle sedéséről vagy ”a senki földjén!”/ illetve a 8. oldal aláhúzott részével kapcsolatban, melyben véleménye szerint nem helyes a késelés felvetés, hogy a jogi szabályozás választ tud-e adni az ott felvetett problémákra Sárándi Imre: Javasolta a %rnak, hogy az elabоrátámban foglaltakat emelje határozattá, méltatta Kádár professor kezdeményezését és dicséretesnek, mindenképpen követésre méltónak tartotta,hogy a kollektivitás gondolatát a jogi karLkutatásokba I® be kívánja vinni. Másrészt azért támogatta a kezdeményezést, személy szerint is, mert ebbma tudományos kutatások uj módszerét vélte felfedezni.Elmondotta, hogy személyes tapasztalatai is azt mutatták, hogy a; illetékes szerveknél az előterjesztéseket elolvassák. Elmondta, ezért itéli hasznosnak, ismételten ezt a kezdeményezést. Végül még egyszer köszöntötte az előtérj es tést, melyet a Kar éjid ekében tett* Előrelépésnek is minősített, s mely egyúttal alkalmas a kollektivitás gondolatának a népszerűsítésére.