Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1969-1970 (HU ELTEL 7.a.69.)
1970. március 17. III. rendes
Önéletrajz I »USzentlőrinckátán 1933» május 21-én születtem. Szüleim szegény parasztok voltak. Hárman vagyunk testvérek. Az elemi iskola 7 osztályát szülőfalumban végeztem, 1947. őszén felvettek a Dobó Katica Képi Kollégiumba, Itt különböző vizsgák és különbözeti vizsgák letétele után az 194-8-4-9-es tanévben a Szilágyi Erzsébet leánygimnázim 5. osztályába iratkoztam be. Elkezdtem a 6. osztályt is, de a Népi Kollégiumok megszüntetése folytán nehéz anyagi helyzetbe kerültem, és továbbtanulásom érdekében dolgozni mentem, így az elkezdett 6, osztályt már esti tagozaton fejeztem be, miközben nappal Pest Vármegyénél, illetve később a Pestmegyei Tanácsnál kisegítő adminisztrátor voltam, A 6, osztály elvégzése után - az l95o-5l-es tanévben - munkaadóm szakérettségire küldött, s igy az érettségi vizsgát a Sallai Imre Szak- érettségi Kollégium keretében tettem le kitűnő eredménnyel, A következő tanévben felvettek az ELTE Jogi Karára, amelyet "summa cum laude“ eredménnyel végeztem el. Az egyetem elvég ése után a Legfelsőbb Bíróságra neveztek ki fogalmazónak, majd egy év után az I, kerületi Bírósághoz tanácsve.-tő bírónak. Tanácsvezető bíróként dolgoztam különböző kerületi bíróságokon i960, májusáig, amikor is az Állam- és Jogtudományi Intézet kötelékébe kerültem tudományos munkatársként. Ettől az időtől kezdve termelőszövetkezeti joggal foglalkozom, és e jogág egyik témaköréből védtem meg kandidátusi disszertációmat is 1967* októberében "A termelőszövetkezetek közötti termelési kapcsolatok jogi kérdései'1 címmel, A termelőszövetkezeti jog köréből számos tanulmányom jelent meg és sajtó alatt van könyvvé átdolgozott disszertációm is. Az 196l-62-es tanévtől kezdődően - egy tanévtől eltekintve - mint megbízott külső előadó részt vettem a Jogi Kar Mez'gazdasági Jogi tanszék munkájában,1969»szeptember 1-től pedig adjunktusként dolgozom a tanszéken. Két esztendeig másodállásban termelőszövetkezeti jogtanácsosi munkakört is elláttam a munkámhoz szükséges gyaxorlati ismeretek megszerzése érdekében, Résztvettem nemzetközi konferenciákon korreferensként, és több külföldi tanulmányúton /Szovjetunió, Bulgária, NDK/, Én szerkesztettem az 1962-ben megtartott termelőszövetkezeti jogi nemzetközi konferencia anyagának orosz nyelvű kiadását. Beszélek oroszul és olvasok németül. Jelenleg franciéul tanulok. Az ifjúsági mozgalomban 194-6, óta résztveszek. Та,ja voltva a Madisz-nak, középiskolai éveim alatt a diákszövetségnek, majd az egyetemi diákszervezetnek, A Madisztól eltekintve mindvégig vezetőségi funkciót töltöttem be: titkári, helyettes titkári, ágit,prop, és tanulmányi felelős minőségben. Tagjelöltnek 195o»ben vettek fel a Pest megyei Tanácsnál, majd tagként a rákövetkező évben a Sallai Imre Szakérettségis Kollégiumban. Pártmunkámat általában vezetőségi tagként végeztem az egyetemi éveim alatt, a Legfelsőbb Bíróságon és pártvezetoségi tag vagyok jelenleg az intézetben is. Először 1951-ben mentem férjhez,ElsŐ férjem katonatiszt volt, jelenleg is az,Ebből a házasságomból született Zoltán nevű gyermekem 1952-ben, aki jelenleg gimnáziumi tanuló. Férjemtől 1955-ben váltam el. Másodszor 1957-ben mentem férjhez.Férjem a Pesti Központi Kerületi Bíróság tanács- vezető bírája. Ebből a házasságomból született Judit nevű gyermekem 1959- ben. Budapest, I970, február 12, , _ , , .. ( dr.Domé -yorgyné ske