Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1968-1969 (HU ELTEL 7.a.67.)
1968. október 1. I. rendes
- 5 központi problémája a tudományos élet. A munkaterv /a 16. pont/ számos javaslatot tartalmaz ezzel kapcsolatban, ugyanígy megfontolandóak a felszólalók által tett javaslatok is. Az ünnepi évfordulók alkalmából tartott tudományos ülésszakok értékéről a felszólalásokban megoszlanak a vélemények. Véleménye szerint ezt a módszert továbbra is fein lebet tartani, mint olyan módszert, a- mely lehetőséget ad a Kar oktatóinak közös fellépésére. A Kar tudományos tevékenységének tervszerű megszervezé-_ se,magasabb színvonalra emelése nem mindig csak személyi pxobléma, nagyonis szoros összefüggés lát felfedezni a tudományos munka folytatásához szükséges és ma biztosított dologi feltételek között is. Mint már erről a Kar a legutolsó összöktatói értekezleten értesült, remény van arra, hogy az anyagi körülmények a tudományos munka végzésének dologi feltételei területén a közeljövőben jelentős javulás fog mutatkozni. Egyetért azokkal a hozzászólókkal, akik az előterjesztésnél hiányolják azt, hogy nem elég értékelő jellegű. Megjegyzi, hogy nagyon nehéz a meglévő és szerteágazó problémák mellett egy értékelést elkészíteni, egy olyan értékelést, anely a kívánalmak mellett figyelemmel van azokra a körülményekre, amelyek között egy-egy tanszék munkája folyik. Megjegyzi, hogy a tanszékek részéről Írásos jelentés nem érkezik a dékánhoz, igy egy-egy tanszék problémájának vizsgálatai munkájának értékelése a tanszék oktatóival, különösképpen a tanszékvezetővel folytatott beszélgetés alai^ján készül. Egy színvonalas és tartalmilag mélyreható elán zést adó értékelés csak úgy készíthető, ha a tanszékek munkájának felmérése több előre kidolgozott és a lényeg vizsgálatára alkalmas támpont alapján történik. Megvalósíthatónak látja egy ilyen értékelési rendszer bevezetését a Karon, mivel ezáltal megállapíthatóvá válilf, hogy az egyes tanszékeken folyó munka megfelel-e a korszexii oktatás követelményeinek, az ott folyó munka megfelel-e a szocialista jogtudomány egyes á^ai művelése követelményeinek. Megköszöni a hozzászólok azon észrevételeit, melyek az elő- ‘terjesztés és a munkaterv egyes pontjainak helyreigazítása, kiegészítése tárgyában hangzottak el. A kari kiadványokkal kapcsolatban elmondja, hogy jelentős javulás várható ezen a területen a sokszorosító üzem felállításával. Felhívja a figyelmet azokra a hangokra, amelyek az ilyen sokszormaitási módszer lebecsülését célozzák, elmondja, hogy швд ezzel a módszerrel számos olya: tudományos munkát tudnánk megjelentetni, melyek eddig a kiadványok terjedelmének korlátozottsága stb. miatt nem láthattak napvilágot. Befejezésül elmondja, hogy a kari tudományos munka színvonalának növelése ezeh tudományos munkák kiadatásához szükséges anyagi helyzet javítása érdekében célszerű lenn az igazságügyi és egyéb szex-vekkel szerződést kötni, mivel ennek hasznát az egyetemes jogtudomány és az egész jogásztársadalom élvezné. Második napirendi pontként dr.Sárándi Imre dékán személyi kérdések, nevezetesen Gönczöl Katalin, Fűrész Klára és Kiss György gyakornokok tanársegédi megfeizatá sának megtárgyalását javasolja.