Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1965-1966 (HU ELTEL 7.a.64.)

1965. december 21. II. rendes

Király ^ibor: Vitakérdésnek tekinti azt, hogy az utánpótlást milyen utón kellene biztosítani. Véleménye szerint ennek a fő és egyben jelenleg le járhatót’ útja a végzői jogá­szok visszatartása. Ennek alapvető oka az, hogy a gya­korlati jogászokat nehéz visszahozni a Karra; bár ezt a lehetőséget sem lehet kizárni. - A kérdések után meg­nyitja a beszámoló feletti vitát. Weltner Andor: Kertész ^stván másodállásával kapcsolatban megjegyzi* hogy a közölt évszámok semmi esetre sem teremthetnek zárt kaput. Kertész István tanszéki munkájára nemcsak 1968-ig, hanem azon tál is szükség lehet, annak ellené­re, hogy Hagelmayer Istvánnénak az aspirantura befeje­zése után vissza kell térnie a Tanszékre,.-ahol akkor Számára oktatói státuszt kell bigtósitani. Általában is az a helyzet, hogy nagyon fontos a gyakorlati embe­rek bekapcsolása a tanszéki oktatói és tudományos mun­kába egyaránt. Ilyen esetben a tanszékvezető azonban f ' jobban szereti a másodállásokat, mint a külső óraadókat. Ennek oka az, hogy az óradij nagyon alacsony és nem tud­ják megfelelően honorálni az óraadókat. Javasolja ezért az óradijak felemelését, amely szerinte bizonyos mérté­kig megoldaná a másodállások kérdését is. - A továbbiakban a beszámoló 11.oldalán .található, azon mondattal kapcsolatban kér felvilágosítást, hogy "a külföldi tanulmányi utak és más jellegű utak eltolódást mutatnak a kapitalista országok javára.” Király Tibori Számszerűen ismerteti, hogy az egész ELIE viszonylatában történt I.700, a Kar 271 utjának tálnyomó többsége nyu­gatra irányult, a bázis-időszak .alatt. Váradi János:, Javaslatot tesz arra, hogyan lehetne megsráxiiHHi-könnyí­teni a fiatal jogászoknak a Karra való visszakerülését, illetve a s akmai gyakorlat -megszerzését. Példaként a következőket ismerteti: 1./ A Kar HcötntT? megállapodást > az ügyészséggel arra vonatkozóan, .hogy a végzett "jogá- szok csak meghatározott időt töltenének félállásban az ügyészség .különböző szerveinél s utána jönnének vissza a Karra';2#agy szívesen látják a ^aron státuszában lévő­ket 'is 6 havi gyakorlati időre, stb. Közli, „Hogy mind­kettőre volt már példa és azok jól beváltak. Jászai Dezső: Közli, hogy a fenti javaslatokat az Igabságügyminisz- térium vonatkozásában is alkalmazni lehet. Helyes lenne például a minisztérium törvényelőkészítő osztályára be­osztani a fiatal jogászokat, ahol általános áttekintést kapnának a ..jog dákulásáról, a jogszabályilalltotás mecha­nizmusáról. Kcvacsics József: Egyetért.a beszámolóban foglaltakkal. Kiemeli azon­ban, hogy az oktatók tál vannak terhelve adminisztráció­val, s ez a Statisztikai tanszéken, kb. munkáidéjük 3o át veszi el. Egyetért azzal, hogy több adminisztrátor kellene s a tanszékek jellege szerint kellene elosztani őket. Egy felméréssel kapcsolatban pl. a Statisztikai tanszék .. csak nagy nehézségek árán tudja összeállítani a vizsgálati anyagot, tekint-ttel arra, hogy,a Statisz­tikai tanszéknek önálló adminisztrátora nincs. *- 2 ­\

Next

/
Thumbnails
Contents