Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1964-1965 (HU ELTEL 7.a.63.)

1964. október 27. I. rendes

/ id D,K. 185/1964. Jegyzőkönyv lészült az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam—és Jogtudományi Karanak Polgári jogi tanszékén betöltendő két tanársegédi állásra meghirdetett és arra beérke­zett pályázatok elbírálására kiküldött bizottság üléséről* Felen vannakj Dr.Világhy Miklós egyetemi tanár, a bizottság elnöke, dr.Eöí-si íyula egyetemi tanár és dr.Seres Imre egyetemi doc ns, a bizottság tagjai# L bizottság megállapítja, hogy az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állan-és Jogtu- lományi Karának dékánja pályázatot hirdetett a Kar Polgári jogi tanszékén betöl­tendő két tanársegédi állásra, A pályázatot, a. Müvelödésigyi Közlöny 1964-,április 15-i számában szabályeeerüen közzétették# A'felhivásra a megszabott határidőn télül két pályázat érkezett be: az egyik Driflorecsky Károlytól, a másik Dr.Vékás jajostól. Mindkettőn az említett tanszék mb, tanársegédei. )r»Horcczky Károly 1958-tól 1965-ig volt karunk hallgatója. Ez utóbbi időpont-', tan "summa cum läude" fokozattal avatták az állam-, és jogtudományok doktorává« L959«októberétőlj tanulmányainak befejezéséig a Kar Római jogi tanszékének de- lonstrátora volti 1963ijulius 1-től gyakornoki munkakörben a Polgári jogi tan­széken dolgozott# 1964.április 1-től tanársegédi megbízást kapott, I.éves hall­gató korában "A szellemtörténeti ’irányzat bírálata" cimü dolgozatával a kari pályázaton dijat nyert# Szakdolgozatát'"Az egyenérték védelme a magyar Polgári Dörvénykönyvben". címmel készítette el. Gyakornoki ideje alatt dr.Vékás Lajos gyakornokkal együtt pályamunkát készített a termelési és terményértékesítési szerződések gyakorlati problémáiról és ezzel a Magyar Jogász Szövetség pályázá­sán dijat nyert# Ugyancsak gyakornoki' éve alatt a Jogtudományi Közlöny 1964. évi f.számában vitaismertetése jelent meg# - Jártas az orosz és az angol nyelvben. Cözépiskolás kora'óta vesz neszt az ifjúsági mozgalomban, különféle vezető funkciókat viselt. 1963»márciusától az MSZMP tagja# i " r t i )r#Vékás Lajos 1958-tól 1963-ig volt Karunk hallgatója. II,éves korától a Polgá- ?i jogi tanszék demonstrátora volt. Lgyancsak II.éves korától tanulmányai befe­jezéséig népköztársasági Ösztöndíjban részesült. Megkapta a Felsőoktatási Tanul­mányi Érdemérmet, majd ez év májusában "Sub auspiciis Rei Publicae Popularis" 'okozattal avatták az állam-és jogtudományok doktorává, 1963.július'1-től a Pol­gári jogi tanszék gyakornoka volt. 1964.április 1-től ab,tanársegéd. - Egyetemi tanulmányai alatt több sikeres diákköri dolgozatot készített, így "A francia forradalom három alkotmánya", "A történeti -jogi iskola bírálata Szászy-Schwarz lusztávnál", valamint a "Több személy által közösen okozott kárért való felelős­ség a Ptk.alapján" ciüüeket. Ez utóbbival dijat nyert az V,Országos Tudományos Diákköri Konferencián,'1961-ben "Az árurészlet-ügylet" cimü dolgozatával a kari pályázaton nyert dijat. Szakdolgozatát "Az érvénytelen szerződés bírói hatályos­sá nyilvánítása" cinnel készítette el. — Jártas az orosz és a német nyelvben.' jyakornoki éve alatt cikke jelent meg A Magyar Jo,, cimü folyóirat 1963.évi 11. számában szakdolgozatának tárgyköréből, A dr.Horeczky Károly gyakornokkal együtt cészitett, a termelési és terményértékesítési szerződések gyakorlati problémáiról szóló dolgozatával dijat nyert a Magyar Jogász Szövetség 1963.évi pályázatán. Az Ifjúsági mozgalomban középiskolás korától vett részt. Különféle funkciókat vi­selt, jelenleg a Kari KISZ bizottság titkára.

Next

/
Thumbnails
Contents