Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1963-1964 (HU ELTEL 7.a.62.)
1963. szeptember 11. I. rendes
4,/ Napirendi ponthoz! Jegyzőkönyv a Büntetőjogi tanszékre kiirt tanársegédi állás betöltésére érkezett pályázatok elbírálásáról, A biráló bizottságnak a dékán által felkért elnöke: Dr.Kádár Miklós tanszékvezető egyetemi tanár, a tagjai: Dr,Barna Péter tanszékvezető egyetemi tanár és Dr.Molnár József egyetemi adjunktus. A bizottság megállapította, hogy a meghirdetett állásra az alábbi két pályázat érkezett be. 1./ Dr.ÁDÁM GYÖRGY az Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt jogtanácsosa. 1921-ben született. Édesapja nyugdíjas gimnáziumi igazgató. 194-5-ben a Gazdasági Rendőrségre került, majd az AVH-ra, ahol mint főhadnagy 1951-ig dolgozott. Innen az Országos Közellátási Központba, majd a KÖZÉRT kereskedelmi központba került. 1954-ben az Építésügyi Minisztérium munkaügyi főosztályának a tiszt viselője lett. 1956-ban, mint "R" csoport-vezető részt vett az ellenforradalom leverésében. 1957-ben áthelyezték a BM. Tanulmányi Osztályához, ahol mint a büntetőjog tanára 1962-ig, leszereléséig dolgozott. Jelenleg az Országos Kőolaj és G4zipari Tröszt jogtanácsosa, másodállásban a Marx Károly Közgazdasági Egyetem Filozófiai tanszékének oktatója. Egyetemi tanulmányait a budapesti jogi karon 1956-ban fejezte be és :,cum ],aude:: fokozatú diplomát kapott. Oktatói munkát a Dzserzsinszkij Rendőriskolán végzett. Jelenleg büntetőjogi aspiráns. Eddig 15 büntetőjogi tárgyú cikke jelent meg, többségében "belső" folyóiratban. Párttag. 1956-ban a Munkás-Paraszt Hatalomét emlékéremmel tüntették ki. 2./ Dr.KÁROLY ENDRE megbizott egyetemi tanársegéd. Édesapja, foglalkozása nyomdai gépszedő, jelenleg főművezető. - Egyetemi tanulmányait a budapesti jogi karon végezte és 1962-ben "summa cum laude" fokozattal diplomát kapott. Egyetemi tanulmányai során a KISZ vezetőségben működött. Jó mozgalmi és tanulmányi munkája eredményeképpen Népköztársasági Ösztöndijat kapott. 1960-ban az ELTE KISZ Bizottságának tagjává választották és 1963-ban újraválasztották, A tanulmánya befejezése óta gyakornokként dolgozik a Kar Büntetőjogi tanszékén. 1963. julius 1-től az egyetem rektora tanársegédi teendők ellátásával bízta meg. Az MSZMP_nek tagja. A bizottság a pályázatokat elbirálva a következő javaslatot teszi: Dr.Ádám György vállalti jogtanácsos pályázatát a bizottság elutasítani javasolja. A pályázó oktató munkát huzamosabb kéig végzett. Folyóiratokban több, a büntető anyagi és eljárásjog körebe tartózó cikket jelentetett meg. 1962. szeptemberében az ugyanide benyújtott pályázatában közölte, hogy az akkortól számított egy hónapon belül : kandidátusi szakmai vizsgáját leteszi. Ez máig nem történt meg,, - Az 1962. évi pályázat alkalmából a kari tanács - többek között - azzal az indokolással utasította el a pályázót, hogy 4l éves, magas fizetése van és a már meglett korban levő, magas fizetést élvezők számára a tanársegédi státusz nőm lehet megfelelő. Teki:-.'•.ettől arra, hogy nem adjunktusi állás betöltéséről szól a pályázati kiírás, az adjunktusi szint elérésének elbírálása ez esetben szükségtelen. 1