Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 7.a.61.)
1963. július 6.
- 2 megjelent. Jelenleg a magyar optánsok ügyéro vonatkozó levéltári anyagot dolgozza fol# valamint a háború nemzetközi jogi tilalmával kivún foglalkozni. Oktató munkát a tanszókrc kerülése óta folyamatosan végoz, aspi- rantúrája és kutatói megbízatása idejön is részt vett az előadások és gyakorlatok megtartásában. Az 1961/62. tanévtől kezdve a "Politikai tanok törtéiütc" c. tárgy egyik előadója, ismételten hirdetett és tartott népes hallgatóság részvételével speciálkollégiumot. Oktató munkájában kitűnt a hallgatók politikai érdeklődésének, látókörének a fejlesztésével, szakmai tekintetben tudományos munkájának előrehaladásával párhuzamosan egyre olmélyültobb lett. A politikai tanok történetének oktatására viszonylag rövid idő alatt kellett felkészülnie, ehhez képest munkája igen eredményesnek mondható. Előadásai résdrn ellensúlyozzák az Írásos tananyag feldolgozásának nehézségűit. Vizsgáztatási módszereivel kapcsolatban merUKok fel olyan kifot gások, hogy bíráló megjegyzései sok esetben sértették a hallgatók önérzetét. Ezen a téren pozitív változás észlelhető. Oktató-nevelő munkájában hasznosítani törekszik széleskörű általános műveltségét. Nagyon sok hallgatóval foglalkozik közvetlenül, rendt szeresen tart előadásokat a kollégiumokban és a békeraoz&alom keretében * főlog vidéken. Az 1950-os évek elején a kari társadalmi munkában nagyon.tevéko- nyen részt vett, egy éven át a kari pártbizottság titkára volt. A kari feladatok végrehajtásában most is tevékenyen részt vesz, aktivitása azonban az oktató-nevelő munkában való részvétele alapján nagygbbfokú is lehetne. Pályázatának sikere e téren minden bizonnyal ösztönzőleg hatna. A bizottság egyhangúan javasolja a Kari Tanácsnak NÁNDORI PÁL pályázatának elfogadását. Az előadottakból negállapítható, hogy nevezett tudományos és oktató munkája, politikai és cnbori magatartása alapján alkalmas, eddigi kari tevékenysége folytán érdonos a docensi kinevezésre. Budapest, 1963. június hé'27. Dr.HAJDÚ GYULA s.k. tonszélcv-zotő egyetemi tanár a bizottság elnöko Dr.HARASZTI GYÖRGY s.k. Dr.TAKÁCS IMRE s.k. egyetemi tanár, egyetemi adjunktus, a bizottság tagja a bizottság tagja