Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 7.a.61.)
1963. április 9.
Az Egyetemes jogtörténeti tanszék esetében a tudományos diákkört bizonyos fokig pótolja a tanszék vezetője által tartott speciálkollégium, amelymódszerét tekintve - közel áll a tudományos diákkörhöz: itt a hallgatók a kollégium egy-egy témáját önálló dolgozatban feldolgozzák, előadják, majd megvitatják a tanszékvezető irányítása mellett. Működik bizonyos fokig diákkör jellegű intézmény ''Világnézeti tudományos diákkör” néven a Marxista tanszékek mellett is, elsősorban a Filozófiai tanszékhez kapcsolódva. Ezt a kört azonban valójában mégsem lehet tudományos diákkörnek tekinteni, mert az előadásokat nem hallgatók, hanem meghívott külső előadók tartják és a hallgatók csak a vitában vesznek részt. E kör szervezetileg sem tartozik a Tudományos Diákköri Tanácshoz; a Jogi Kari KISZ ágit.prop-felelőse szervezi. A "Világnézeti Tudományos Diákkör” a korábbi "Atheista Körök” helyett jött létre a folyó tanévben. A Marxista -tanszékek közül a Politikai gazdaságtani tanszék mellett 1963-ban meg fogjuk alakítani a tudományos diákkört. A tudományos diákkörök taglétszáma nagyban-egészben megfelelőnek mutatkozik. Sajnálatosan kevés 3zámú a Munkajogi és az Állam- és jogelméleti tudományos diákkörök tagsága. Ez a körülmény nyilvánvalóan összefügg azzal, hogy ezek a tantárgyak csak a IV. évfolyamon kerülnek előadásra, s igy nehézségeket okoz a hallgatók beszervezése és az utánpótlás biztosítása. E diákkörök taglétszámának növelése érdekében a KISZ. nek és a tanszékeknek fokozott munkát leLlene kifejteniök. Kevés számú a Statisztikai tudományos diákkör tagsága is. 2./ A beszámolási időszak első felében /az 1961-62. tanév II. féléve/ tudományos diákköreink munkája az V. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára való felkészülés jegyében ment végbe. A.'felkészülés nagy ban-egészében eredményes volt. A Pécsett megtartott Országos Konferencián Karunk hallgatói 11 dolgozattal vettek részt. Karunkról származó dolgozat nyerte el a Művelődésügyi Minisztérium és a KISZ Központi Bizottsága által kitűzött első dijat; két tovább^ dolgozat második dijat kapott, mig a többi Kari Tudományos Diákköri dolgozat harmadik díjban részesült, /Az ismert rendszer szerint az Országos Tudományos Diákköri Konferencián minden dolgozat részesült valamilyen jutalomban./ A konferenciáról egyébként a.Jog- tudományi Közlöny 1962. évi 6. száma részletes beszámolót tett közzé,,A konferenciára való technikai előkészületek nem voltaic zökkenőmentesek. Egy*1 dolgozatok gépelése, ill. stencileztetése késedelmesen történt meg, s igy