Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1962-1963 (HU ELTEL 7.a.61.)
1963. február 2.
- 24 _ Simon Endre; Javasolja, hogy a filozófia oktatását a tanrendben a III., IV. és V. félévre helyezzék el, a következő módon: III. félév filozófia történet 2 óra IV. ” dialektikus materializmus 2+1 óra V. " történelmi materializmus 2+1 óra. Volczer Árpád: Egyetért Sipos elvtárs és Simon elvtárs hozzászólásával. Előnyösnek tartaná a tanszék szempontjából, ha a filozófia nem lenne államvizsga tárgy, mert a filozófia államvizsga megszüntetése 150 munkaóra megtakaritást jelentene a tanszék számára. Kovács Kálmán: Javasolja megfontolásra, hogy ne csak a tételes jogi tárgyakból lehessen szakdolgozatot irni, á római jog részére az I. félévben is 3 órát javasol, Sztodolnik László: Az V. évüLyam egyetemen belül tartandó óraszámának felemelését javasolja, abból a meggondolásból, hogy a hallgatók a túl kevés óraszám és vizsga miatt elszoknak a tanulástól. Király Tibor: A Kari Tanács ülésen elhangzottakat a következőkben foglalja össze: A szerte, ágazó és sok témájúyita összefoglalására nem vállalkozik, szavazásra nem tud javaslatot tenni. A Kari Tanács ülésén elhangzottakat a jegyzőkönyvben foglaltak alapján fogják a tanterv összeállításánál hasznosítani. A dékán a IV. rendes Kari Tanács-ülést berekeszti. Kmft. A jegyzőkönyvet vezette: /Dr.Süveges Márta/ egyetemi tanársegéd