Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1960-1961 (HU ELTEL 7.a.59.)

1960. október 29.

- 3 ­a Néoköztársasági Ösztöndíjasok... stb. /lásd az utasítás szövegéből/ ........ segítséget nyujtnak a párt és KISZ szervezet egyaránt. A hallgatók k öréből utánpótlásra névszerinti javaslatot is kell tenni. A tanszékek számára rendelkezésre bocsátják a végzett hallgatók anyagát, akik való­színűleg megfelelőek. A tanszékek vezetői által slkx elkészített fejlesz­e t^si tervet a Kar vezetőségé , a párt és szakszervezeti vezetőség és a személyügyi osztály bevonásával megtárgyalják, az észrevételeket a tanszékek vezetőivel megbeszélik. A kari tervek megvitatása az egyetemi szervek előtt február 28-ig történik meg. A végleges tervet március 31-ig fogja az egyetem a minisztériumnak felterjeszteni. November 1-ig rendelkezésre fog állni ehhez a hazai és a külföldi aspiránsok névsora is, ezeket az adatokat kívánatos, sőt szükséges figyelembe venni. Ezzel a rendelkezés értelmében október 31-ig eleget tettünk az alapkérdések megtárgyalásának. A vitát megnyitja. Beér János: Amit elmondott a dékán, azzal egyet lehet és kell érteni, enélkül tudományos munkát sem oktatómunkát nem lehet végezni. Milyen mértékben fejleszthetjük a tanszékeket? Ha létszám emelésről nincs szó, akkor csak minőségi cserét lehet csinálni. Indokolt, hogy bizonyos esetekben már lássak a lehetőségeket. Nagy a tanszékek tulterhelésefxfttxnEiaxakaxckQlÖJicrós0lQ±eseHCtog2isikoznicacle3íelezó sktatáscáitaicxexóletcsbicattc Sok a hallgató, kevés az oktató. Weltner Andor; Az irányelvek szépek, helyesek. Régi probléma, hogy a szükséges oktatói létszámot bizonyos normák alapját állapítják meg. Ez adminisztratív jellegű v-enaáásaaás. Ha abból indulunk ki, hogy szűkén melyek az oktatás feladatai, akkor egyet kell érteni a normákkal. Ha azonban kiemeljük a nevelésnek és a tudományos munka végzésének szempontjait, akkor a normarendszert félre kell rakni. Ezekre a követel­ményekre is tekintettel kell lenni és ennek alapján kiegészíteni, ha

Next

/
Thumbnails
Contents