Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1956-1957 (HU ELTEL 7.a.55.)
1957. február 2.
HAJDÚ GYULA egyetemi tanár nem helyesli NÉVAI professzor javaslatai;"," helyette javasolja: '’tudományos meggyőződését az állami és társadalmi rend irányvonalának, kívánságainak és érdekeinek tiszteletbentartása mellett" szöveget, [JÁRTON GÉZA egyetemi tanár a büntető szó kihagyását ja- vasolja. YAS TIBOR egyetemi tanárnak az a nézete, hogy a materia- lista világnézet szerepeljen, ezenkívül "a népi demokratikus társadalmi rendet szolgáló" szöveg beszúrását is javasolja. SZABÓ IMRE professzor a tudományos haladást a népi demokratikus fejlődés érdekében szabadon kifejteni, szöveget javasolja. BECK SALAMON egyetemi tanár utalni szeretne arra, hogy ä tudomány Szabadsága más kérdés mint az oktatás szabadsága. Túlságos megkötöttséget/hem kiván. SARLÓS MARTON egyetemi tanár elvileg a SZABÓ-HAJDU-fé- le javaslattal egyetért, csupán szövegezési hibát lát benne. Helyette javasolja "jogában áll az egyetem feladatai keretében a haladást szolgáló tudományos meggyőződést hirdetni" szöveget. KÁDÁR MIKLÓS egyetemi tanár véleménye szerint, minthogy az egyetem haladást szolgáló intézmény, jogában áll tudományos meggyőződését hirdetni. A szabadon szót kihúzni javasolja. <HAJDÚ GYULA professzor igy szövegezi meg: "jogában áll az adott tudományszak körében a haladást szolgáló tudományos meggyőződését a népi demokratikus állam és a szocializmus érdekeinek tiszteletbentartása mellett" szöveget beszúrni. THEISS EDE elnök szerint ez a szöveg elfogadható: Minden egyetemi tanárnak és előadásra meghivott személynek jogában áll a haladást szolgáló tudományos meggyőződését a népi demokrácia állami rendjének és szocialista berendezkedésének érdekeit tiszteletben tartó" stb. KÁDÁR MIKLÓS professzor a 10.§ /l/ bekezdéséhez kiegészítésül javasolja az alábbi szöveget: Tanácskozási joggal résztvesz a szakszervezeti bizottság tanárelnöke is. NÉVAI LÁSZLÓ profé sszor az egyetemi magántanári képe Bitesre vonatkozóan javasolja, hogy ne hozzon a kar határozatot, hanem várja meg előbb az Akadémia idevonatkozó állásfoglalását. - A 11.§ /2/ bekezdése véleménye szerint ellentétben áll a 9*§-sal, vagyis a dékán csak beszámolásra legyen köteles a kari tanács előtt időközi intézkedéseiről, hanem - akárcsak a rektor - azok jóváhagyatására is. HAJDÚ GYULA professzor helyesnek látná, hogy sem a rektor, sem a dékán ne legyen kétszer választható. Furcsának tartja, hogy a lelépő dékán helyettese az uj dékánnak. Forditva helyesebb lenne. V