Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1953-1954 (HU ELTEL 7.a.52.)
1953. szeptember 26.
28 lista—kapitálista nezetek kialakulására a marxizmus—le— ninizmus tahitásai gyakorolnak. Pedig ez a hatás kétségkívül nagy. Egy hozzám közelebb álló példa, amikor Röpke a Marx által felismert törvények hatása alatt állapitja meg, hogy a nagytőkék felhalmazódása a kis- egzisztenciák pusztulása árán az az arterio sclerosis, amit a kommunizmus apoplexiájának kell követnie. És ezért - nemcsak Röpke, hanem a kapitalista közgazdák széles köre - az apoplexia elkerülésére a kisegziszten- ciák felszívódásának megakadályozására irányuló eszközöket ajánlanak. ^Ugy látom ez a hatás még világosabban kiütközik a tézisek 2.oldalán az imperialista elméletek Ösz- szefoglalásaként olvasható 2.pontban. Lenin tanította, hogy az imperialista államok gazdasági erőinek egyenlőtlen fejlődése vezet a Föld uj felosztásának kierőszakolását célzó háborúra és Sztálin tunitja az imperialista hatalmak közti háború elkerülhetetlenségét. Ezekből a marxista-leninista tételekből épen azok elfogadása mellett logikusan következik a nyugati elmélet által kialakult védekezési mód. A háború viseléséhez szuverénitás kell, a háborús veszélyt jelentő hatalmak szuverénitásának megszüntetése tehát megszünteti a háború lehetőségét; A tézisekben nem olvastam ennek a gondolatmenetnek a cáfolatát, ami pedig nagyon tanulságos lett volna. Miért van sikertelenségre kárhoztatva a Lenin és Sztálin által kifejtett törvény érvényesülésének megakadályozására irányuló az a kisárlet, amely a törvény egyik tényállásbeli elemének kiiktatásával óhajtja a törvény érványesülését megakadályozni? Nem tudom helyesen-e, de úgy látom, a történelem mutat fel példát egy hasonló sikeres háboruellenes műveletre, mégpedig épen a szuverénitás eszközének i- lyen célra felhasználása utján, tehát egy másik tényállásbeli elem megfelelő alakításával. Az 1648.évi westfaliai béke a kis német államok szuverénitását elismerve a nyugatot vészéi; eztető nagyhatalmat bontotta fel és pedig több mint egy évszázadra szóló sikerrel. Más kérdés, hogy a gyarmatokon való osztozkodásból ennek folytán kiesett Németország egységének helyreállása után a lenini és sztálini tétel háromszor is véres beigazoláöt nyert rövid 7o esztendőn belül. Ezzel kapcsolatosan merül fel azután a szuverénitás jellegéből folyó egy olyan kérdés, amelyet épen mint polgári jogásznak fel kell vetnem. A szuverénitás - amint a tétel a vita során kialakult - a nemzetet feltétlenül megilleti, akkor is, ha külső elnyomás folytán az nem nyilatkozik meg önálló államalakitásban. Megilleti a nemzetet mint a szuverénitás megnyilatkozása az önrendelkezési jog. Önként adódik a kéflés, vájjon ez az önrendelkezési jog milyen körülmények között terjed ki arra, hogy a nemzet a maga szuverénitásáról lemondjon. Hogyan, kinek a részéről történhetik hatályosan az ilyen lemondás és ha megtörtént, eredmányez- heti-e időbeli korlátozás nélkül az önálló államalkotáshoz való jog elenyésztét? Előállhat-e ennek folytán - mintegy ügyleti rendelkezés eredményeképen -
