Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1952-1953 (HU ELTEL 7.a.51.)
1952. november 19.
- 15 lás után a polgári eljárásjogi irodalom lemaradt a többi jogághoz viszonyitva, de mégis szükségesnek tartotta az újabb folyóiratirodalom ismertetését részben a tárgy részletkérdéseit tanulmányozni óhajtó hallgatók tájékoztatására, részben éppen azért, hogy a szocialista fejlődést ismertető cikkekre felhívja a figyelmet s ma nyilvánvalóan ez a fontosabb. BEÉR JÁNOS ■ cláskán összefoglalásul megállapítja, hogy a vita előrevivő és színvonalas volt. Nemcsak a polgári perjogászok és a polgári jogászok számára volt hasznos a jég; zet birálata, hanem valamennyi más tudományág művelőinek is. Meggondolandónak tartja a gyakorlati szakemberek nagyszámú bevonását, mert ezzel a kari tanácsülés jellege elvesz. A jegyzet nagy fejlődést jelent, alkalmas az oktatás céljaira, de egyes részeit a vitában felhozott szempontok alapján át kell dolgozni. Nem lehet elhanyagolni a jövőben a jegyzetek tipográfiai beosztását sem. Az idő előrehaladott voltára tekintettel Békán a kari tanacs tagjainak javaslataival egybehangzóan bejelenti, hogy a polgári eljárási «jogi jegyzet vitáját a legközelebbi kari tanácsülés folytatólagosan napirendjére tűzi. A kari tanácsülés az elhangzott felszólalásokat tudomásul veszi Békán a kari tanácsülés berekeszti K.m.f 0 egyetemi tanár jegyzőkönyv hitelesitők