Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1952-1953 (HU ELTEL 7.a.51.)

1952. november 19.

- 3 ­(J VAS TIBOR egyetemi tanár úgy látja, hogy akkor ^djuk meg a megfelelő segítséget, ha a marxizmus-lenin­izmus anyagát a szaktárgyak oktatása során is érvényre • juttatjuk, ö már előadásaiba beépítette a Pártkongresz- szus határozatait és Sztálin elvtárs közgazdasági mun­káját. Ez a módszer felkeltette a hallgatók érdeklődését, fokozta szorgalmukat és lelkesedésüket. KÁDÁR MIKLÓS egyetemi tanár is helyesnek tartja a marxizmus-leninizmusnák a szaktárgyak anyagában való alkalmazását. Bejelenti, hogy nála már járt a marxiz­mus- lenini zmus tanszék egyik munkatársa és ő adott szak­anyagot, a marxizmus-leninizmus oktatásához. VILÁGrHV MIKLÓS tanszékvezető tanár egyetért az- ; előadó javaslataival. A kérdés tudományos területen va­ló feldolgozására a Tudományos Bizottság nevében javasol­ja: 1. / A Kar január vagy február hónapokban a Tudo­I mányos Akadémia hasonló tárgyú ülésszaka után tartson tu­dományos ülésszakot. Az ülésszakon fel kell vetnei Sztá­lin elvtárs uj közgazdaságtudományi munkájának á kutató­munka szempontjából való jelentőségét, különösen a pol­gári jog és a mezőgazdasági jog területén. Ezen felül le nem becsülhető az az iránymutatás, amelyet ez a munka az államjog, az államigazgatási jog, különösen pedig a pénz­ügyi- jog területén tartalmaz. Javasolja, hogy -az ülés­szakba vonják be a vidéki karokat is. 2. / A kiadásra kerülő Kari Évkönyvbe vegyék be az e tárgyban irt tudományos munkát. 3. / Minden tanszék vizsgálja meg, hogy hogyan tudja beépiteni szaktárgya anyagába a Sztálini munkát és a XIX.kongresszus -anyagát. Javasolja, hogy a Kar bizza meg a Tudományos Bi­zottságot e szempontok feldolgozásával. ­BEER JÁ2T0S dékán összefoglalva a kérdést, megál­lapítja, hogy a Kar hazafias és felelősségteljes köte­lességének tudja a Párt Központi Vezetősége október 23-án hozott határozatának a Kar munkájában való végre­hajtását, hogy ennek folytán a Kar a Sztálini u-j köz­gazdaságtudományi munka és a XIX-.kongresszus anyagának ismertetésével kedvező fordulatot érjen el a tudományos és oktató munkában. Kimondja, hogy 1. / a Kar a javaslatoknak megfelelően tel­jés erővel segiteni fogja a marxizmus- leninizmus tanítását. A tanszékek pro­fesszorai részt vesznek a marxizmus-le­nini zmus tanszék vitáiban és a témák i kidolgozásában. 2. / Elhatározza a Kar, hogy december végéig minden tanszék, taxiszéki vonalon rész­letesen megtárgyalja az anyagnak a szak- , területére eső feldolgozását.

Next

/
Thumbnails
Contents