Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1952-1953 (HU ELTEL 7.a.51.)

1952. november 19.

DÉKÁN a kari^tanácsülést megnyitja, üdvözli a vi­déki karok képviselőit, a minisztérium képviseletében megjelent Kovács Ferenc elvtársat és a kari tanácsülés tagjait. ' ’ r « DÉKÁN javasolja, hogy a kitűzött tárgysorozat előtt külön napirendi pontként vitassa meg a Kar Sztálin elvtárs uj közgazdaságtudományi munkájának és a Szovjet­unió Kommunista Pártjának XIX.kongresszusán hozott hatá­rozatok jelentőségét és, hogy mi ,a teendő e határozatok­nak munkánkban való érvényesütésére. Kiemeli, hogy Sztálin elvtárs uj müve és a kong­resszus határozatainak történelmi jelentősége beláthatat­lan segítséget nyujx a mi munkánkban is. Pártunk Központi Vezetősége is foglalkozott a kér­déssel és nekünk is kötelességünk, hogy azt kari munkánk­ra konkretizálva megtárgyaljuk. Az ezzel kapcsolatos fel­adatok első része, hogy Sztálin elvtárs uj közgazdaságtu­dományi munkáját és a kongresszus anyagát megismertessük hallgatóinkkal. A feladatok megvalósitása terén nagy sze­repe van a marxizmus-leninizmus tanszéknek és annak, hogy az egyes szaktárgyak anyagába az előadók beledolgozzák a kongresszus .határozatainak a jelentőségét. A marxizmus-leninizmus tanszék vezetőjének megbí­zásából e napirendi pont előadását Molnár László elvtárs vállalta. Az ő előadása nyomán kell kialakítanunk azokat a szempontokat, amelyek megszabják a pártkongresszus ha­tározatainak, a marxizmus-leninizmus .oktatásának a szak­tárgyakban való érvénye sütését. MOLNÁR LÁSZLÓ elvtárs a Párt Központi Vezetőség 1952.évi október hó 23-i ülésének határozatából indult ki. Idézte a Központi Vezetőségi ülés határozatát s annak egyes pontjait. Elemezte Rákosi elvtárs beszámolóját, a- ki hangsúlyozta, hogy "ez a kongresszus mérföldkövet je­lent az egész emberiség történetében". A Központi Vezetőség határozatának első pontja alapján rámutatott arra, hogy ez a határozat az egyete­mi oktatómunka számára, annak minden területe számára igen nagy feladatot jelent. Hangsúlyozta, hogy Sztálin elvtárs uj müvét és a XIX.kongresszus anyagát nemcsak a marxizmus-leninizmus oktatása során, hanem a szaktár­gyakban is fel kell használni. E kérdések megtárgyalása alkalmas arra, - ha jól élünk vele, - hogy fordulat kö­vetkezzék be az egyetem életében, a hallgatóknak a marx- izmus-leninizmushoz való viszonyában, az eszmei-politi­kai elmaradottság leküzdésében, hogy hallgatóink minden tantárgyból emelni tudják tanulmányi munkájukat, hogy példás fegyelem jöjjön létre. Ezek után MOLNÁR elvtárs rátért a Marxizmus-le­ninizmus tanszéknek e feladatok végrehajtására szerkesz­tett munkaterv ismertetésére. Ennek során a következők szerint foglalta össze a kar feladatait:- 1 ­3r

Next

/
Thumbnails
Contents