Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1952-1953 (HU ELTEL 7.a.51.)

1952. október 15.

Kádár Miklós elgondolása is kielégítést nyer, mert nem egyes szakmai dolgozatok elbírálását veszik szá­mításba. WELTNER ANDOR egyetemi tanár javasolja annak a kikutatását, hogy a hallgatók érdeklődése melyik - I szakmai területre irányul és a hallgatókat aszerint osszák szét. A kari tanácsülés az aláb­bi javaslatokat fogadja el: , 1./ A jövőben tanévben az elhelye­zések szempontjából a munkába több tanszéket kell bevonni. 2./ A tanszékek idejekorán álla­pítsák meg, hogy a budapesti és vidéki intézmények között milyen arányban osszák meg a hallgatókat és mély intézményekhez hány hall­gatót küldjünk. 3-/ Arra kell törekedni, hogy a hallgatók túlnyomó többsége al- sófoku szerveknél dolgozzék, hogy a gyakorlati élethez közel ismer­kedjenek meg a felmerült kérdések­kel. 4. / A gyakorlatok tematikáját konkrétabbá kell tenni, ennek ér­dekében a tanszékek vezetői előre beszéljék meg az egyes témákat az intézmények vezetőivel, illetőleg a szakmai felelősökkel. 5. / Ki kell bőviteni azoknak az intézményeknek a hálózatát, ame­lyeknél a hallgatók gyakorlatot folytatnak. Figyelemmel kell len­ni azonban arra, hogy a Kar fela^ data elsősorban az igazságügyi apparátus ellátása megfelelő ká­derekkel. 6. / A Módszertani Bizottságot ki kell egészíteni Kádár Miklós, Már- tonffy Károly és Nizsalovszky End­re egyetemi tanárokkal és ez a Bizottság dolgozza fel az eddigi tapasztalatokat, állapítsa meg a gyakorlatok előkészítésének, meg­szervezésének, lebonyolításának és értékelésének legjobb módszerét. 7. / A Kar a II. félévi munkátervébe vegye fel a jövő évi gyakorlatok előkészítésére vonatkozó beszámo­lót.

Next

/
Thumbnails
Contents