Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának ülései, 1952-1953 (HU ELTEL 7.a.51.)

1952. október 15.

-lő­ném a szakmai gyakorlatra induló hallgatók útbai­gazít ásakor kellene megtartani. Az előadások rövi­den öleljék fel a legfontosabb eljárási jogi kér­déseket. Az eljárási jogi előadásokat be kell venni a termelési gyakorlatok előkészítésének munkájába. WEITHER ANDOR egyetemi tanár válaszolva Nizsalovszky Endre egyetemi tanár kérdésére, közli, hogy azt a megállapitást, mely szerint a polgári bíróságokon a gyakorlatok kevésbbé sikerültek, a szakmai felelősök jelentéséből vette. Hangsúlyozza, hogy neki közvetlen tapasztalatai nem voltak, csak a kapott adatok alapján dolgozta fel az anyagot. NIZSALOVSZKY ENDRE egyetemi tanár szerint az a jelenség, hogy a hallgatók az érdekesebb tár­gyalásokat keresték fel és e közben nem voltak ki­jelölt munkahelyükön, nem mutat szervezetlenségre. a hallgatóknak is érdekük, hogy a jogászi szempont­ból érdekes tárgyalásokat keressék fel, ahol tanul­hatnak. BEÉR JÁNOS dékán nem tartja helyesnek, ha a hallgatók maguk állapitják meg, hogy melyik tár­gyaláson vegyenek részt. Ez az instruktorok és a vezetők feladata. WELTNER ANDOR egyetemi tanár szerint a ka­pott jelentések alapján nyilvánvaló, hogy szervezé­si hibák voltak. Az ő jelentése távolról sem irányul a biróság polgári tagozatának vezetője ellen, de úgy gondolja, hogy nem lett volna helyes, ha a ka­pott jelentéseket a Kar előtt elhallgatja. Válaszolva Beck Salamon egyetemi tanár ja­vaslatára, ajavaslatot helyesnek tartja s azt a maga részéről is támogatja. MÁRTONFFY KÁROLY egyetemi tanár kiemeli, hogy a foglalkoztató intézmények vezetői és beosztottai nagy szeretettel és odaadással foglalkoztak a szak­mai gyakorlaton lévő hallgatókkal és bevonták őket azokba a munkálatokba, ahol a legtöbbet tanulhattak. Egyesért Beck Salamon egyetemi tanár javaslatával. Javasolja, hogy az államigazgatási gyakorlatra beosz­tott hallgatókat ne a minisztériumokba, hanem a ta­nácsokhoz küldjék. A hallgatók, ide nagy érdeklődés­sel mennének és több szakmai ismeretet szerezhetnek. KÁDÁR MIKLÓS egyetemi tanár szerint a kari tanácsülés elsőrendű és fontos feladata, hogy a nyá­ri termelési gyakorlatok kérdésével érdemben foglal­kozzék. A dolgozatok elbírálásánál nem az egyénenkén­ti osztályozás a feladat, hanem az összes dolgozat ismeretében kell megtárgyalni a szakmai gyakorlatok tapasztalatainak a kérdéseit. A szakmai gyakorlatok eredményes képet mutat­nak. A büntetőbiróSágoknál elhelyezett hallgatóknál is előfordult, hogy alkalomszerűen nem juthattak munkához a hallgatók, nem vihették a hallgatókat min-

Next

/
Thumbnails
Contents