Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Közigazgatástudományi Karának ülései, 1949-1950 (HU ELTEL 7.a.49.)

1950. április 26.

idén végzők törzslapjait, begyűjtik önélatrajzukat, kimutatják tanulmányi eredményeiket, stb. DÉKÁN bejelenti, hogy Zárunkon 4 ilyen káder­bizottság /Szakmai Tanulmányi Bizottság/ működik, ame­lyekben professzorod is részt vesznek. A hallgatók öröm- in: 1 fogadták, hogy törődnek velük, valamint, hogy elhe­lyezkedésüket biztosítják, szakmai felkészültségük, eddigi munkájuk és magatartásuk figyelembevételével. A Bizottságok foglalkozni fognak a szigorló munkássze- minaristákkal is, akik nem jogi képzettséget igénylő munkahelyeken dolgoznak ezidőszerint• A Bizottságok javaslataikat a Kinevezési és Alaklmazási Bizottsághoz terjesztik fel. Ezen keresztül a hallgatók munkába- állitása szervezetten, tervszerűen fog megtörténni. Tudomásul szolgál. 13./ 2114/1949-30. d.sz. Tárgy: Dr. DIENES LÁSZLÓ meggyógyulása. DÉKÁN szeretettel megemlékezik Dr. DIENES LÁSZLÓ tanszéki jogú megbizott előadóról, aki hosszabb beteg* ségből felgyógyult és azt követően ma jelent meg újból elsőizben a kari ülésen. % A Kar tagjai az üdvö léshez melegen csatlakoznak. 14./ 2240/1949-30. d.sz. Tárgy: Május 1-nek a MUNKA ÜNNEPÉNEK megünnep­lése az egyetemeken. A vallás- és közoktatásügyi Miniszter Ur 1400-^65/27/ 1950. VI. 1. számú leiratával akként intézkedett, hogy pro­fesszorok emlékezzenek meg a hallgatóság előtt május 1-nek a MUNKA ÜNNEPÉNEK jelentőségéről. Ezzel kapcsolatban rá kell mutatni a tanulmányi munka döntő fontosságára, a munkás- osztály gyermekéinek szerepére az egyetemen és a szocializmust épitő szakértelmiségben. DEKÁN javasolja, hogy az első éves hallgatók előtt SZÁSZ ANTAL, a másodéves hallgatók előtt SZABÓ IMRE, a harmadéves hallgatók előtt KÁBÁÉ MIKLÓS és ; a negyedéves hallgatók előtt BARKAS SÁNDOR professzor emlé­kezzék meg május 1 ünnepéről a vallás- és közoktatásügyi Miniszter Ur leiratában emlitett szellemben. Elfogadtatott. i5./ 2160/1945-50.' d.sz. Tárgy: Besorolás elleni felszólalások. DÉKÁN bejelenti, hogy a kar dolgozóinak a 39/1950. M.T. rendelet alapján történt besorolása ellen összesen 13 felszólalás érkezett be, amelyeket a vallás- és közok­tatásügyi Miniszter Úrhoz felterjesztett. Tudomásul szolgál.

Next

/
Thumbnails
Contents