Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Közigazgatástudományi Karának ülései, 1948-1949 (HU ELTEL 7.a.48.)
1948. október 7.
rol életbelépő uj tanulmányi rendjében a - tanszékem tárgyköre módosul, a miniszter úr azt óhajtja, hogy nyugdijazásómat kérjem. Vg il ■ 3 CT 7 * : t . a í , ' '.‘ÍJ Az osztályfőnök úrtól vett és imént vázolt közlésre^nézve az osztályfőnök úrral eszmecserét nem kezdtem, mert abból a tényből, hogy nyugdíjazásom ügye a fennebb előadott megokolással felvettetett, önként következőnek Ítéltem, hogy a velem közeitekben ügyem érdemét érintő módosításija tárgyi eszc mecserétől sem lett volna várható. Kijelentettem ezért az osztályfőnök úr előtt, hogy a miniszter úrnak az osztályfőnök átváltál tolmácsolt kívánságát tudomásul veszem és nyugdíjaztatásom itánti beadványomat a tekintetes kar utján be fogom terjeszteni. MinfSgy azonban a nyugdíjazásomra irányuló miniszteri elhatározás a jogi oktatási reform ügyének általam eladdig ismert előzményeihez képest váratlanul ért, s ugyanakkor azt is éreztem, hogy a tényleges szolgálatból történő távozásom esetére 38 esztendős közszolgálatom alapján, olyan elbánást, mint aminőben analog esetekben másoknak részük volt, talán magam is méltányosan óhajthatok, kifejeztem az osztályfőnök ur előtt, hogy azt vélném méltányosnak, ha nyugdíjazásom csak részemre előzetesen engedélyezendő hosszabb szabadságolás után következnék be. Ügyemnek utóbbi vonatkozására az osztályfőnök úr végleges választ nem adhatott, minthogy arról a miniszter ur illetékes határozni. Fennebb előadottaknak felel meg a miniszter úrhoz intézett és továbbterjesztés végett a