Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Közigazgatástudományi Karának ülései, 1948-1949 (HU ELTEL 7.a.48.)

1948. október 7.

a kar a tanulmányi rend végle(j.e£ szövegéne ismeretében fog előterjesztést tenni. Tisztelettel kérjük Miniszter Urat, frogy karunk eme határozatait jóváhagyni és nevezetteket előadói, illetőleg helyettesi tisztségükben megerősíteni, továbbá az e- lőadói tiszteletdíjak megállapításáról és utalványozásáról gondoskodni szíveskedjék. 2. / A meghívandó előadóknak a kari il­lésben való részvételi, tanácskozási és szavazati joggal való felruházása Miniszter Ur hatáskörébe tartozik. 3. / Miniszter Ur fent idézett leiratá­ban említett és előadói megbizatások alap­ján előadandó tárgyak nemcsak kollokviumi, hanem egyben szigorlati tárgyak is lévén, szükséges azok szigorlati kérdezéséről is gondoskodni. Minthogy azonban szigorlati kérdezésre csak a kar nyilvános rendes és rendkívüli tanárai jogosítottak és a fenn­álló szabályok értelmében a karnak ily jo- gositványt nincs módjában megadni, a megbi- zott előadókat a kérdezés jogával szintén Miniszter Ur ruházhatja fel. A kar tisztelettel felhívja Miniszter ür figyelmét arra is, hogy a régi rendsze- ríí alapvizsgákon és szigorlatokon való kér- f- dezés ügye is rendezésre vár. Ezeknek a kérdezéseknek az ellátásáról - a fennálló | szabályok értelmében - a kar rendes taná- \ rainak igénybevételével az alapvizsgálati § bizottságok elnökei, illetőleg a dékán oonjH logkodik. Karunk tisztelettel javasolja azfl zonban, hogy a nyugalombavonnló tanároknakIi

Next

/
Thumbnails
Contents