Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Közigazgatástudományi Karának ülései, 1948-1949 (HU ELTEL 7.a.48.)
1949. március 16.
- 22 Ü I 2M' vány ugyan részükre nem adható, annak azonban nincs akadálya, hogy részükre olyan okirat ál- littassék ki, amely a végbizonyitvány elnevezést kapja és azt tanusitja, hogy valaki az esti mun- kástanfolyam elvégzése után kapott képesitő oklevél alapján mely félévekben vett részt az esti munkásszemináriumokon, továbbá, hogy az előirt vizsgák letételével jogosultságot szerzett az egységes jog és államtudományi doktorátusra való bocsátáshoz* Kérvényezőktovábbi kivánsága, hogy az esti munkástanfolyam végzettjei ne legyenek kötelesek a doktori értekezést már a szigorlatok megkezdése előtt elkészíteni. Ez a kérésük tárgytalan. Folyamodók ugyanis szigorlataikat a 42.440/ 1945. Vkm. szabályzat szerint tehetik le, amelynek 17. §-ának 2. bekezdése amugyis ilyen értelemben intézkedik* Folyamodók további kivánsága, hogy féléves szigorlati időköz a többi szigorlatokra i- rányadó időköznek megfelelően rövidittessék meg. Ez a kivánság indokolt, teljesítéséhez azonban a szabályzat 17. §-ának megfelelő módosítása szükséges. Végül a folyamodók a szigorlati és értekezés birálati dijaknak részükre való leszállítását kivániák. Ez nem látszik indokoltnak. Mindezek alapján a kar a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz felterjesztést intéz és a következő szövegű leirat kieszközlését kéri: MA budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem jog- és államtudományi karán szervezett esti munkástanfolyamról és munkásszemináriumról szóló, a vallás- és közoktatásügyi miniszter 42.440/1945. Vkm. sz. rendeletével jóváhagyott szabályzat 17. §-a a következő- képen módosul: Akt az esti munkástanfolyam elvégzése után mindhárom alapvizsgát letette, annak a tanulmányi félévnek a végén, amelynek kezde- - tén,- vagy pótvizsga esetében, amelynek folya—j mán az-utolsó alapvizsgát letette, végbizonyítványt kap. A végbizonyítványban azt kell-J taliusitani, hogy a végbizonyítványban megje- « lölt személy az esti munkástanfolyamon ka-