Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Közigazgatástudományi Karának ülései, 1948-1949 (HU ELTEL 7.a.48.)
1949. március 16.
Dr. Kuncz Ödün, dr. Nizsalovszky Endre és dr. Mártonffy Károly ny. r. tanárokból álló bizottság a következő határozatokat hozta: Jónás Pál a közigazgatási szakon szerzett közgazdasági oklevele alapján a 67.000/ 1946. Vkm. sz. rendelet szerint egységes jog^- és államtudományi doktori szigorlatokat tehet. * Dr. oec. Szamosujvári Szilveszter Tibor esetére javasolja, hogy karunkon hallgatott 2 rendkívüli féléve /: 1947/48. :/^rendes félévként beszámíttassák s ez alapon folyó évi júniusi terminuson I. alapvizsgát tehessen; az 1948/49. tanévben rendes hallgatóként hallgatott 2 féléve alapján pedig amennyiben a II. év tárgyait legalább egy féléven át hallgatta, 1949. szeptemberében, esetleg egy az I. félév folyamán kitűzendő rendkívüli terminuson II. szigorlatot tehessen, azután tanulmányait az uj rend szerint folytassa. • Jámbor Béla közgazd. doktor, aki 2 félévet a közig, szakon hallgatott, az 1949/ 1950. tanévre ujrendszerü II. éves hallgatóként beiratkozhasson, 1950.-junius és szeptemberi terminuson I. és II. szigorlatot tehessen és a kötelező kollokviumokat•letehesse. Tovább az uj rend szerint haladhat. Führer Ervin, kinek a közigazg. szakon 1 rendes és 3 háborús veszteség és előző 2 jogi féléve alapján elengedett féléve van,*s aki a folyó tanév I. felére karunkon mint V. féléveB hallgató iratkozott be, tanulmányait a III.tévesekre előirt módon folytathatja.Tar László, kinek a közig, szakon 4 féléve volt és 2 félévet neki ott háborús veszteség cimén elengedtek, karunkon hallgatandó 2 félév után alapvizsgák tétele nélkül mint negyedéves hallgató tekintendő s az ezekre érvényes szabályok szerint egységes jog- és államr- tudományi szigorlatokat tehet. 65./ 926/1948-49. d. sz. Tárgy: Pirityi Ottó, Szilvássy György és Tudomásul szolgál azzal, hogy a kar a bizottság javaslatait a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz jóváhagyásra felterjeszti...