Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Közigazgatástudományi Karának ülései, 1948-1949 (HU ELTEL 7.a.48.)
1948. december 15.
Dr* MAHTON GÉZA dékán üdvözli a megjelenteket* 1. /-Tárgy* Dr. Sárffy Andor ny. r. tanár csatlakozása a kar IV* rendkívüli ülésén hozott határozatához* Dékán jelenti, hogy dr* Sárffy Andor betegszabadságát töltő tanártársunktól levelet kapott, amelyben magáévá teszi a karnak azt a határozatát, amelyet az 1948* évi december 14-én tartott rendkívüli kari ülésében az egyház és az állam viszonyát illetőleg hozott* Tudomásul szolgált- I. Felsőbb hatáságoktól érkezett «ügyiratok* 2. / 413/1948-49. d. sz. Tárgy: Fülöp Pál jh. soronkivüli alapvizsgája. i u * * < < * A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 205.597/1948. szám alatt felszólítja október 10-iki kelettel karunkat, hogy soronkivül és rendkívül sürgősen tegyen előterjesztést Fülöp Pál jh.-nak azon kérése tárgyában, hogy a► V * lapvizsgáját soronkivül tehesse le. A Dékán jelenti, hogy a mellékletek nélkül érkezett kérvényre a folyamodó mellékleteit * > * csak november 10-én mutatta be, csak ezután tehette meg véleményes felterjesztését, melyben a szabályzattal merőben ellentétes káxáám kérelem elutasítását javasolja. , . . . Tudomásul szolgál. 3. / 697/1948-49. d. sz. Tárgy: Dr. Sárffy Andor egyetemi ny. r* tanár betegszabadsága. ♦ A vallás- és közoktatásügyi, miniszter ur 207.351/1948. szám alatt dr. Sárffy Andor ny. r* tanárnak október 25-től november 27-ig betegszabadságot engedélyezett. Tudomásul szolgál 4. / 698/1948-49. d. sz. Tárgy: Szigorlatoztatási jog rendezése* A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur 206.789/1948. szám alatt dr. Szandtner Pál, Dr* laky Dezső és dr. Molnár Kálmán egyetemi ny. r. tanároktól a szigorlatőztatás jogát megvonta és