Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Közigazgatástudományi Karának ülései, 1948-1949 (HU ELTEL 7.a.48.)
1948. december 14.
- 3 A kar a kormány erre irányuló törekvéseit helyesli és megnyugvással fogadja; egyben pedig kifejezést ad annak a nézetének, hogy a * kérdés sürgős megoldását az ország népének érdekében elengedhetetlennek tartja. Dr. Baranyai Jusztin egyetemi ny. r. tanár a következő nyilatkozatot teszi: a. / Mélyen tisztelt Kartársaim a« tanúi annak, hogy én meggyőződésem ellen nem szoktam cselekedni; tudom, hogy ők most ia elvárják tőlem, hogy önmagamhoz hü legyek. < b. / Az előterjesztett indítvány elfogadása az egyházi rendhez való tartózandóságom a- lapján számomra az-egyházi jog értelmében incom- patibilitást jelent. c. / Több évtizedes egyetemi professzorsá- gom ideje alatt<ez az első eset, hogy a kar politikai kérdésben állást akar foglalni. Mivel ez a tudomány és az egyetemről vallott elveimmel ellentétben áll, a magam részéről az indítványt nem fogadhatom, el. Dr. SZÁLAI SÁNDOR egyetemi ny. r. tanár a kar határozatának egyhangúsága érdekében« annak a véleményének ad kifejezést, hogy helyesebb volna, ha Df. BARANIAY JUSZTIN a határozati javaslattal kapcsolatosan nem foglalna állást és a szavazástól tartózkodnék. Érthető, hogy Dr. BARANYAI JUSZTINT, mint egy katolikus rendnek a tagját egyházi törvények is kötik. Ezért hasonló helyzetben levő egyetemi professzorok más karokon az általa javasolt eljáráshoz folyamodtak. Ugyanakkor azonban le kell szögezni azt, hogy bár igaz az, hogy az egyetemek a múltban nem politizáltak, de abban az időben az egyház sem politizált. A korábban nem politizáló tényezőknek politikai térre való siklását tehát nem az egyetemek kezdeményezték, hanem azoknak a magatartása csupán visszahatásnak minősül. Dr. BEÉR JÁNOS a személyi konzekvenciákat illetőleg teljesen csatlakozik Dr. SZAIAI SÁNDORNAK állásfoglalásához. Meg kell állapítania azonban azt, hogy számára nehezen érthető, ha Dr. BARANYAI JUSZTIN az előterjesztett határozati javaslatot a tudományosság szempontjából kifogásolja. A tudomány nem virulhat és nem fejlődhet függetlenül az országtól és ezért a tudománynak is érdekében áll minden olyan törekvés,