Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1947-1948 (HU ELTEL 7.a.47.)
1948. augusztus 25.
- 17 ffr szükségesnek tartaná azt, hogy a tanmenetben kifejezetten jelöltessék meg az, hogy a heti kötelező óraszám a szabadon választandó tárgyakkal együtt 24 óra. Meg tudja érteni azt kivánságot, hogy az a közigazgatási képzés keretében is helyet foglaljon, minthogy a- zonban igy az óraszámban jelentős eltolódás mutatkoznék, azt javasolja, hogy a közszolgálati jog és az önkormányzatok joga és költségvetése c. kollégiumok óraszáma szállit- tassék le 2 - 2-ről 1 - 1-re. Helyesnek \ tartaná azt, ha az első tanév anyagában a társadalomtan mellett záróhelben a szociológia is megneveztetnék. Ezután előadó javaslatára a kar az egyes tanulmányi évek anyagát pontról - pontra sorraveszi és az első tanév anyagában azt a változtatást eszközli, hogy a tervezeten 6. és 7. pont alatt megnevezett két kollégiumot, a gazdálkon dás alapelemei /: könyvelési és mérleg- tani gyakorlatokkal :/” heti. 3 órás < kollégiummá alakitja át. Egyébként a tervezet változatlanul marad. A kar hangsúlyozza azt, hogy a most, megnevezett kollégiumban az üzemgazdasági ani anyagra kell a súlyt helyezni. A kar azt is határozatilag kimondja, hogy úgy ennél, mint, általában minden kollégiumnál a kar szükségesnek látja sillabusok kidolgozását az egyes kollégiumok anyagára vonatkozólag.