Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1947-1948 (HU ELTEL 7.a.47.)
1948. augusztus 25.
- 15 hangsúlyozza, hogy a javaslat összeállítása . során az összes szempontok mérlegelésével i- gyekeztek a megbeszélések anyagát formába önteni. Különösen kiemeli azt, hogy a kötelező óraszám a javaslatban felsorolt rend szerint nem nagy és igy valóban módja nyílik a hallgatóságnak arra, hogy érdeklődésének, hajlamának megfelelő más stúdiumokat is folytasson a kis és mellékkollégiumok keretében. Igen nehéz volt a közigazgatási szakon a közigazgatási szakigazgatá- , si ágaknak megfelelő kollégiumok anyagát összeválogatni. A bizottság megkísérelte azokat nagyobb egységbe tagolni. Jobb megoldást azonban nem tudtak választani. Dr. SZÁSZY ISTVÁK ny. r. tanár az ^az eljárási jogoknak” közös főkollégiumban vagy külön kollégiumokként való előadásának kérdéséhez szól hozzá. A maga részéről szintén azt helyeselné, hogy a két kollégium ne közös címen, hanem külön adassák elő. Súlyt helyezne arra, hogy a magánjogot a 3. évben heti 6 órában adják elő. Dr. LAKY DEZSŐ ny. r. tanár arra kívánja a figyelmet felhívni, hogy a GAJZÁGtó LÁSZLÓ professzor ur által érintett az a hiány, hogy a nemzetközi jog az uj tanulmányi rendben nem eléggé méltányoltatott, talán csak látszólagos. A közös főkollégiumok heti 5 órás óraszáma általában 4 órára szállíttatott le az uj rendben. A jogtudományi szakon a szomszéd államok jogrendszere, a közigazgatástudományi szakon az összehasonlító közigazgatási jog anyagába bőségesen