Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1947-1948 (HU ELTEL 7.a.47.)
1948. január 21.
t? tnak, §p'ile1 fi ^ y 1: utazás, v- lanint onnan való távozás a tanárok számára nagyon jelentős időveszteséget, kéltséget, s a mi közlekedési viszonyok mellett szinte ide^liáborusé^ot is jelent. Íz az egyetemi tanár, aki pl* ng ponté. egy órás előadást tart az esti tagozaton legalább is 2.5 - 5 órát kénytelen eltölteni ide-odautazással, előadással, s a hallgatókkal való foglalkozással ka- runkon hetenként négyszer, ma pedig egy napon - jobb időkihasználás céljából - két órát tart egymás után, akkor is délutánonként minimálisan 5.5 - 4 órája telik el ezeknek az óráknak megtartásával. Lehetetlenséggel h- táros az, hogy minisztérium ne t Iáijón módot arra, hogy ezeket az előadásokat, amelyekre . jog- és államtudományi kar őszinte örömmel, tudásának teljességével v.ll Ikozott o- lyan tiszt eletdijjel sx honorálja, amely legalább megközelítőleg rangban áll a 'ejtett munkának s fontosság y ., s nehéz és fárasztó voltával. A tisztel tdii ik ui bb megáll ipitáH sán k és a múltra vonatkozólag érvényesict írt 1 is h; ngsulyozza, ráért oz esti trgozat haliértói körében örvendetes érdeklődés "" mutatkozik abban a2 irányban, hogv í: hall Dllokviumokat álljon ki, ami a tímárok sí áriára szintén időbeli elfog- laltságot jelent. Többen iönnek * író-