Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1947-1948 (HU ELTEL 7.a.47.)
1948. január 21.
24 zottság újabb összehívása nélkül a Szakszervezeti Tanáccsal egyetértésben, - felvételi vizsga eredménye alapján szociális szempont figyelembevételével tölti be. A kar ennek a rendeletnek ■ nyakával behatóan foglalkozott. Tudomásul veszi az ■ 'o • nxi .m:a :o[j ixjjyi vő crö inc;^a \ elnöklő Prodékánnak azt a felvilágosit .sót, hogy olyan pályázákról volt szó, akik a felvételi vizsgát annakidején már kiállták, be is j írtak.ä t gőzt t előadásaira felvétel hijján. *1 jövőt illetőleg azonban a kar nem tartaná helyesnek, hogy ameny nyiícn a j"-vő évben már az esti tugo- z. t is normtlis időben indul meg, utólug felvételek történjenek, hiszen nem egy esetben fordult elő. hogy a legközelebb múlt napokban is kellett az első félévre von tkozólag felvételeket engedélyezni s IáÍrásokat eszközölni, amikor január 6. óta a. II. félév folyik. A kar me v: n győződve arról, hogy az átmeneti nehézségek a következő t névben már teli csen meg fogn::fc szűnni. 17./ 670/1947-43. d. sz. — _ c Vallás- és közokt • ás ügyi miniszter ur 171.131/1947. VI. 1. ' . o. sz. leiratában közli. homy '1 karon szervezett e-sti. munkás szemináriumi szabályzatot a tanul- , mányi bízottsó a eredeti szövegezésében elfogadja és megerősíti azzal, hogy az -érvény- „ T ben lévő tanulmányi, fegyelmi és leckepénz- szabályzat -megfelelően kiegészítendő. Tudomásül szóIgá1.