Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 7.a.46.)

1946. december 18.

27. tehát elsősorban jogi tanulmányai elha­nyagolásának köszönheti. De a katonai szolgálatból visszatérése után sem tet­te le az alapvizsgáját az 1945/46. tan­év második félévének kezdetén, hanem csak egy további félévi késedelemmel, 1946. júniusában. Ily körülmények között nem látszik indokoltnak, hogy az emlitett félreér­tés következtében az 1946/47. tanév el­ső félevében hallgatott feléve úgy vé­tessék számba, mintha azt még az 1945/ 1946., tanév második félévében hallgatta „ volna és ez a szabálytalan féléve a ta- . nulmányi idejébe beszámittassék, illető­leg az 1938/39. tanév második felévében hallgatott félév figyeÍmenkÍvül hagyásá­val a hat. féléves végbizonyítványnak a- lapjául fogadtassák el. Kern látszik ez indokoltnak különö­sen azért, mert a folyamodó a végbizo­nyítványhoz megkívánt utolsó félévét a folyó félév lezárásával megszerzi és igy a kérésének teljesítése számára más e- lőnyt már nem is nyújthat, mint azt,hogy nem a 67.000/1946. Vkm. sz. rendelettel kiadott, hanem a régi rendszerű szigor­latokra lenne bocsátható. Amidőn pedig a jogszabályalkotás az uj szigorlati rendben állapította meg azokat a követel­ményeket, amelyeket a karon doktori ok­levelet szerzőknek meg kell felelniök,

Next

/
Thumbnails
Contents