Budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1946-1947 (HU ELTEL 7.a.46.)

1947. március 26.

- 29 ­IV. féléve alatt a II., III. és IV. éves kollégiumokat oly nagy tömegben /: heti 61, illetve 44 órában :/ halmozta össze, ami csak a többszörös óraütközés révén volt lehetséges. Előadó javaslata az volt, hogy a kar a kérvénnyel addig ne foglalkozzék, mig az óraütközéseket meg nem szünteti a megfele­lő kollégiumok törlésével. Csak ezek után o lehetne t. i. megállapítani azt, hogy fo­lyamodó a tanulmányi szabályzatban előirt kollégiumokat hallgatta-e vagy sem. Előa­dó egyben arra is javaslatot tett, hogy a folyamodót a kar eljárásáért szigorú dor­gálásban részesítse. Az előadói javaslat körül a karban i- gen élénk eszmecsere fejlődött ki, melynek eredményeképen az a felfogás kerekedett fe­lül, hogy az évekkel ezelőtt történt eset­leges óraütközéseket most már nem volna in­dokolt külön vizsgálat tárgyává tenni. Fel is lehet tenni azt, hogy folyamodó által felvett nagy óraszámú kollégiumokat azért •halmozta indexében, hogy igy annakidején végbizonyítványát megfelelő tanulmányi i- dő beszámításával hamarabb megkaphassa. Minthogy azonban másfelől folyamodó mégis látszólag gondatlanul járt el jog- és ál­lamtudományi tanulmányainak folytatásában s mivel nincs jogszabály arra, hogy böl­csészettudományi tanulmányok végzése ese­tén is karunkon okvetlenül három félév ta­nulmányi kedvezmény nyujtassék,- az t. i.

Next

/
Thumbnails
Contents