Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1944-1945 (HU ELTEL 7.a.44.)

1945. augusztus 28.

sé0ét nyújtaná, ami viszont a.gyengébb képességű és más életpályán már elhe- lyezkedett egyéneknek tömegesen a jo­gi karra való beiratkozását vonná ma­ga után. Ezzel a kari hallgatóknak a- imigy sem kedvező színvonala még mélyebb­re szállna le. Javasolja egyúttal, mutasson rá a Kar arra, hogy a folyamodványban foglaltak megerősítik a s. Karnak azt a meggyőződését, hogy az 5100/1945» M.E. sz. rendelet igen bölcsen korlá­tozta a kedvezményeket egyfelől Magyar- országnak a háborúba belépése után el­szenvedett veszteségekre, másfelől a- zokra az esetekre, amelyekben a vesz­teség a tanulmányoknák rendkívüli ok­ból beállott megszakításával állt elő. Pejtse ki végül a Kar azt is, hogy a- , zoknak, a'£ik az 1944/45. tanév II. fe- , lére iratkoztak be, ugyanezen tanév I. felének elengedését célszerűnek talál­ta, ezzel azonban a Kar elment a méltá­nyosság szélső határáig, amelyet túl-. "lépni uj, módos it ó rendelet alkotásával volna/ sem /kívánatos. 40./ 1001/1944-45. d. sz. Dr. NIZSALOYSZKY ENDRE ny. r. tanár előadja NAGY ENDRE joghallgatónak azt a kérelmét, hogy a végbizonyítványá­nak kiadásához szükséges adatoknak a kér vényében való részletes ismertetése és

Next

/
Thumbnails
Contents