Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1944-1945 (HU ELTEL 7.a.44.)
1945. augusztus 28.
ügyében a Kar augusztus hó 1-én tartott VIII. rendes üléséből a Dákén elnöklete alatt kiküldött bizottság, f. évi augusztus hó 28-iki ülésében a már korábbi, augusztus hó 1-i bizottsági ülésből felkért előadónak Dr. ECKHART PEREDG ny. r. tanárnak veteményes jelentése alapján egyhangúlag úgy határozott,hogy egyrészt a tanszéknek magyar közjogi tanszékké történő átszervezését s másrészt az igy átszervezett magyar közjogi tanszékre Dr. MOLNÁR KÁLMÁN pécsi e- gyetemi nyilv. r. tanárnak, a magyar i- deiglenes nemzetgyűlés tagjának meghi- vását hozza a Kar előtt javaslatba. Jelentésének megtétele után Dékán elnök felkéri Dr. SOKRA RT FERENC bizottsági előadót a tárgyban készült véleményes jelentésének ismertetésére. Dr. EGKHART FERENC ny. r. tanár előadói jelentésének és az azzal, valamint az elnöki jelentéssel kapcsolatos hozzászólásoknak elhangzása, u- tán Dékán elnök felhívja a Kart, hogy mielőtt a tárgyalt tanszék betöltésének ügyével személyi vonatkozásban foglalkoznék, nyílt szavazással határozzon a/ afelől, hogy/Dr. TOMCSÁNYI MÓRIC ny.r. tanár nyugdíjazásával megüresedett magyar közjogi és közigazgatási jogi tanszék magyar közjogi tanszékké átszervez- tessék-e. A kari tagok a kérdésben nyilatkozván, elnöklő Dékán