Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1944-1945 (HU ELTEL 7.a.44.)
1945. május 9.
13 zet eddigi fedezetforrásaire vonatkozó részletes jelentését, javasolja, hogy intézzen a Kar jelentést a belügyminiszter úrhoz, melyben ismertesse az Intézet keletkezésének történetét, fenntartásának és kifejlesztésének eddigi anyagi forrásait s kimutatva, hogy az Intézet könyvanyaga az arra forditott fedezetek sajátos forrásai cimén joggal tekinthető a vallás- és közoktatásügyi minisztérium fennhatósága alatt álló Egyetem ill. Kar oly tulajdonának, melyre a Kar Közjogi és Közigazgatásjogi Szemináriuma anyagának elpusztulása következtében tudományos és oktatási célokból fokozottan is szükség van, ajánlja fel másfelől teljes mértékben a miniszter ur céljaira és rendelkezésére az Intézet által gyűjtött statisztikai anyagot és az Intézetben készült grafikus táblázatokat. Mindezt oly- kép, hogy a felajánlott anyagot a miniszter ur az Intézet helyiségeiből annyival inkább vitesse el, és másutt helyeztesse el, mert a Karnak az intézeti helyiségek egyik részére a háborús rongálódások következtében helyiség nélkül maradt Közgazdasági Szeminárium megmentett könyvanyagának elhelyezése és a szemináriumi munka újbóli megindittatása céljából égető szüksége van. Javasolja továbbá előadó, hogy azt a választ, melyet a Kar a belügyminiszter ur leiratára ad, tudomásulvétel végett terjessze fel másolatban a vallás- és köz- oktatásügyi miniszter úrhoz s hogy továbbá tekintettel arra, hogy a Közigazgatástudo-