Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1944-1945 (HU ELTEL 7.a.44.)
1945. május 9.
- 7 TV. EGYÉB ÜGYIRATOK: 10/ 405/1944-45. d. sz. Békán jelenti, hogy a Szociáldemokrata Ifjúsági Mozgalom Egyetemi és főiskolai Szervezete a feloszlatott Turul Szövetség illetőleg a Verbőczy Egyesület által a Kar épületében használt helyiségek és berendezés átengedését kérte. Javasolja Békán, hogy a Kar a kérelmet jóindulattal vegye e- léjegyzésbe és tartsa nyilván, ennek kifejezése mellett azonban értesítse a kérvényező Szervezetet, hogy a mig a Kar épületében bekövetkezett háborús rongálódások helyre nem hozatnák, illetőleg amig a Kar az újból használatbavehető kari helyiségek újabb rendeltetése felől nem dönthet, érdemben a kérelem tárgyában sem határozhat. Br. ECEHART FERENC ny. r. tanárnak a tárggyal összefüggésben a kari berendezéseket ért háborús károk és rongálódások rendbehozását általában érintő felszólalása kapcsán a Bókán jelenti, hogy hatáskörében eddig is intézkedett és a jövőben is intézkedik a háboruokoz- ta butorhiány és kari intézeti rongálódások lehetőleges és mielőbbi helyrehozása iránt, kéri azonban egyúttal a Kar tagjait, hogy a vezetésük alatt álló intézetekben fennforgó rongálódások és hiányok ügyét maguk is vegyék kezükbe és a rendelkezésükre álló eszközökkel maguk is