Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1942-1943 (HU-ELTEL 7.a.42.)

1942. október 28. I. rendes ülés

1 körébe. Az előadó javaslatára .. SZLADITS KAROL! . v . r. tanár beadványát jóváhagyó tudo­másul vette és erről őt jegyzőkony- vi kivonatban értesíti. 65./ 1121/1942-43. Tárgy íBáCZOm OTTO EKDRE joQiallgató alapvizsgáinak megsemmi­sítése dlőadó: Dr. SZihIDTNER P/*L ny. r. tanár jelenti, hogy BACZ011YI OTTo BŐDRE karg^szomanyosi tényleges katonai szolgálata idején is beiratko­zott hallgatója volt Karunknak és az igy szabálytalanul szerzett félévei a- 1apján nemcsak alapvizsgáit tette le, hanem katonai félévelengedés iránt is folyamodott. A Kar figyelmeztette Ót kérése következinény eire és a 1 egmes2” szebbmenő jóindulattal lehetővé tette s z ámár a félével enged é s i ke r e Inén ek visszavonását. Kövezett azonban maka­csul ragaszkodott a kérelméhez és e- zért a Kar kénytelen volt a fennálló szabályok alapján két félévét és két alapvizsgáját megsemmdsi tend * Amidőn a f oly a; odó felebbezése alapján a YKL. ur a Kart nyilatkozatra hívta fel, a Kar úgy nyilatkozott, hogy7 az ügyben alkalmazott szabályoktól való eltűrést, amely veszedelmes praecedens lenne,nem lett lehetségesnek. A miniszter ur most újabb kérdést intéz a Karhoz és az ügy-

Next

/
Thumbnails
Contents