Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1942-1943 (HU-ELTEL 7.a.42.)
1943. május 5. VI. rendes ülés
minden tekintetben az adományozásra ay jánlható volna, mellőzendő azért, mert 'már nem tényleges kari hallgató, lm nem absolvált, aki két szigbrlatán is túl van. kárfai Tibor még csak első éves, a- [ ki az ösztöndijat sokáig tartaná lekötve és kitűnő kollokviumait nem lehet az i- dősebb pályázók kitűnő alapvizsgáival aecuiparálni. hagy Béla Imre II. jh. jó érettségijével és egyhangú alapvizsgájával tanulmányi szempontból egy fokkal pályázó társai mögé esik és ezért mellőzendő. Say Ferenc II, éves joghallgató szintén mellőzhető, iá,ug tábornok árvája, aki t a többi pályázó anyagi helyzetét meghaladó körülmények között él és némi ingatlan vagyona is van, /: lakóház Kápolnásnyéken :/ ahol özvegy anyja és családja 1 kik. :óth Benedek II. éves jh. hasonlókép mellőzhetőnek látszik, mert törpebirtokos atyjának minimális életlehetőségei fennforognak, 4 gyermeke „ ellátott /: egyedi 1 folyamodó áll még szülői gondozás a- latt :/ és e mellett folyamodó az ifjabb oz tartozik.Végül mellőztem javaslatomnál Tóth László III. éves -jh. is, mert atyjának Tardoskedden 28 holdnyi ingatlana von, elláttatlan gyermekeinek szárna~ kettő s tanulmányi eredményei a másik két III* évec pályázóéinál némileg g ci: abbék. lek. Kar! hely tisztelettel kérem jelöntésem tudomásul vételét. < cl -