Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1942-1943 (HU-ELTEL 7.a.42.)
1943. március 3. III. rendkívüli ülés
előmenetelt tanúsított. I. alapvizsgáját egyhangú kitüntetéssel tette le, a II. és III-ikat egyhangúlag. Jogtudom, és állam- tudorn. szigorlatait szótöbbséges kitüntetéssel tette le. 1932. jun. 24-én állacitudom. 1933. nov. 25-én jogtudom, doktorrá avattatott. Közigazgatási szakvizsgáját szintén kitüntetéssel állottaki. /:1937. május 26.:/ Tudományos kutató munkát Dr. MAGYARY prof. közigazgatástudományi intézetében végzett és Rómában GUIDO ZANQBINI prof. mellett, mint állami ösztöndíjas /:1938-39.:/. A "Magyar Közigazgatás” és a "Közigazgatás- tudomány" c. folyóiratokban több kisebb dolgozata látott napvilágot mig önállóan két tanulmánya jelent meg /?01asz testületi önkormányzati jog" - "Katonai közigazgatásunk vázlata":/ a Magy. Közigazgatástudom. intézet kiadásában. /:1942-43.:/ hegemlitendő rég, hogy folyamodó a Belügyminiszter Ur által rendezett 1939 és 1943. évi Közigazgatási Továbbképző Tanfolyamon előadói tisztet töltött be. Programm]a: választott szaktárgya a Közigazgatási jog. Ösztöndíját Berlinbe kéri, ahol az uj európai államrendszerek tanulmányozását óhajtja folytatni különös tekintettel a köztestületi szervezetekre, kiterjesztve kutatásait a német testületi önkormányzatok alapvető rendszerének területére is. Dr. MAGYART prof. tanári javaslatában utal arra, hogy folyamodó kitűnő képességű és alapos készültségü volt tanítványa, aki már nem kezdő. Volt római ösztöndíjas és az olasz testületi önkormányzati jog cimü 230 nyomtatott oldalnyi tanulmánya értékes