Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1941-1942 (HU-ELTEL 7.a.41.)

1941. október 29. I. rendes ülés

50./ 718/1941-42. d. sz. a Kar folyamodó bölcsészeti félévét egé­szen kivételes méltánylással beszámítja és katonai szolgálatára tekintettel részére a végbizony it vány kiadását megengedi, a- mennyiben az egyéb előfeltételeknek megfe­lel. Tárgy: BERKE JÁNOS joghallgató hittudományi tanulmányainak beszámítása. Előadó: Dr. ECKHART FERENC ny. r. tanár jelenti, hogy a folyamodó a ference­sek jászberényi főiskoláján nyolc félévet igen jó eredménnyel végzett, Karunkon az első félévét hallgatja. A jogi tanulmányok keretében anyagelengedést is kér. Javaslatára a Kar a folyamodó kérését elutasítja, mert félévek beszámításának csak a har­madik alapvizsga letétele után van he­lye, anyagelengedésről pedig nem lehet szó. 51./ 793/1941-42. d. sz. Tárgy: LUKÁCS GYULA joghallgató bölcsészeti tanulmányainak beszámítása. Előadó: Dr. ECKHART FERENC ny. r. tanár jelenti, hogy a folyamodó oki. közép­iskolai tanár 5 jogi félév után harmadik alapvizsgára bocsátását és a vizsga után végbizonyítványa kiadását kéri. Egyik a- lapvizsgáját szótöbbséges kitüntetéssel, a másikat egyhangú képesítéssel tette. Javaslatára

Next

/
Thumbnails
Contents