Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1941-1942 (HU-ELTEL 7.a.41.)

1941. október 29. I. rendes ülés

si lehetőség ellen nyilatkozott; DÉKÁN az igenlő álláspont mellett döntött, s igy ez a vélemény emelkedett az ügyren di szabályok értelmében határozattá. DÉKÁN végül az alapvizsgálati bizott­ság összeállításának kérdését bocsátotta ------------------­megvitatás alá. E kérdésben az előadó véleményével szemben felszólalás nem hangzott el. i It A Kar egyhangú határozattal kimond- ta, hogy az alapvizsgálati bizottságoknak a fennálló szabályok alapján a jogsze­rűen számbavehető személyekből való összeállítása a Kar diszkrecionális joga. Ilyen alapon járt el az 1941. junius 25.-én tartott kari ülés is. Alanyi jogsérelem, illetve jogszabály­sérelem tehát ebben a vonatkozásban sem történt. Az utolsó kérdőpontra vonatkozó X. t szavazásban Dr. NIZSALOVSZKY ENDRE ny. r. tanár nem vett részt. . I A Kar befejezésül még kimondta, hogy a fenti határozatokat az előadó előterjesztésével együtt felterjeszti a vallás- és közoktatásügyi miniszter úrhoz. 42./ 1330/1940-41. d. sz. Tárgy: Az 1940/41. tanévre szó-

Next

/
Thumbnails
Contents