Budapesti Királyi Magyar Pázmány Péter Tudományegyetem Jog- és Államtudományi Karának ülései, 1941-1942 (HU-ELTEL 7.a.41.)
1942. február 4. III. rendes ülés
nem kapott felévi kedvezmény megadására. A vallás- és közoktatásügyi miniszter ur a kérvényt az Egyetemi Tanács utján Karunkhoz ^megküldte'1 /: nyilván elintézés végett, miután hasonló ügyek a kari hatáskörbe tartoznak :/. az előadó ennek folytán újból előterjeszti már az októberi ülés elé előterjesztett, de akkor a napirendről való levétel folytán érdemben nem tárgyalt javaslatát, melyben a fennálló szabályok alkalmazásával a folyamodó katonai szolgálatával egybeeső féléveinek és ezekre támaszkodó a- lapvizsgálatainak megsemmisitesét javasolja, a fennmaradó szabálytalan félévek esetleges beszámításának későbbi időben való fenntartásával. Hosszabb eszmecsere után a Kar szótöbbséges határozattal kimondja, hogy BACZOBXI OTTO HhűRE joghallgatónak az 1937/38. tanév 1. és II. felében leckekönyvében szabályellenesen tanúsított, a tényleges katonai szolgálattal egybeeső féléveit s az ezek alapján letett II. alapvizsgáját, valamint az ekként kellő felévi tanulmányok hiánya miatt szintén szabálytalanná vált III. alapvizsgáját is megsemmisíti s az erre vonatkozó bejegyzéseket leckekönyvében foganatosítani rendeli. Az ekként fennmaradó